Hetvenezer négyzetméternyi ingatlanbefektetést jelentett be a Futureal

Három, összesen közel 70 ezer négyzetméternyi ingatlan került a Futureal Investment Partners tulajdonába; két lengyelországi bevásárlóközpont és egy irodaház - jelentette be az ingatlanbefektetési és vagyonkezelési társaság az MTI-nek szerdán küldött közleményben.Kiemelték: a vállalat felvásárolta a 30,3 ezer négyzetméteres varsói Galeria Bemowo és a 25,5 ezer négyzetméteres gdanski Manhattan bevásárlóközpontot, illetve egy Wroclawban lévő irodaházat, a Wratislavia Towert is. A két bevásárlóközpont tágas parkolóval és 120 üzlettel rendelkezik; az irodaház 11 szintes, 12 ezer négyzetméter irodát és 140 férőhelyes mélygarázst tart fenn - ismertették.
    

Karol Pilniewicz, a Futureal Investment Partners befektetési igazgatója a közlemény szerint elmondta: mindhárom projekt kiválóan illeszkedik a magas megtérülést célzó befektetési stratégiájukba. Olyan "kiváló adottságokkal" rendelkező ingatlanokba fektetnek be, amelyeket szakértelemmel újrapozicionálva még értékesebbé tesznek a piacon - hangsúlyozta.
    

Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója és társtulajdonosa megjegyezte, hogy azzal a céllal indították el a Futureal Investment Partnerst, hogy "az értéknövelő és opportunista ingatlanpiaci kitettséget kereső intézményi befektetők értékes partnerévé" váljanak. A befektetési cég függetlenül működik, ugyanakkor a cégcsoport több mint 500 tagú ingatlancsapatának két évtizedes tudását és kapcsolati hálózatát is kamatoztathatja - hangsúlyozta.
    

A Futureal Investment Partners nevű társaságot 2021-ben alapította a Futureal-csoport, amely az elmúlt két évtizedben több mint 180 ingatlanprojektet fejlesztett, összesen 5 milliárd euró értékben és több mint 3 millió négyzetméteren.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

Veszélyes hulladékkal szennyezi a várost a nápolyi maffia

Veszélyes hulladékkal szennyezi a várost a nápolyi maffia

Szemét a sétálóutcákon, veszélyes hulladékkal teli illegális lerakóhelyek a külterületeken: a turisták által egyik legkedveltebb dél-olasz várost, Nápolyt évtizedek óta sújtja a felhalmozódott szemét ...

http://ujhazak.com