Ingatlan.com: a falusi csoknak köszönhetően országszerte élénkült az ingatlanpiac

Az utóbbi évek ingatlanpiaci élénkülése nem csak a nagyvárosokra koncentrálódott, hanem az ország szinte minden településén érezhetővé vált. A települések több mint 90 százalékában aktív volt a kereslet-kínálat, amiben nagy szerepe van a falusi csoknak, és a többi állami támogatásnak is - közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.Az ingatlanhirdetési portál legújabb, saját adatain alapuló elemzésében megállapította, hogy 2021-ben az ország 3155 településéből 2869-ben jelent meg frissen kínált ingatlan, több mint 400 ezer lakóingatlant hirdettek eladásra. Öt év alatt, 2016-hoz viszonyítva 5 százalékkal nőtt azon települések száma, ahol lakásokat és házakat kínáltak eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.
    

A kereslet is élénkült az online térben: tavaly több mint 5 millió érdeklődés érkezett 2957 település lakásaira és házaira, ami 2016-hoz viszonyítva 4 százalékkal több települést és 10 százalékkal nagyobb érdeklődést jelez. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, már majdnem minden település lakáspiacán megjelentek az eladók és vevők, amiben fontos szerepe van a 2019 nyarán bevezetett falusi csoknak. Mivel nem csak a nagyvárosokban és Budapesten összpontosul a lakáspiaci kereslet és kínálat, ez a lakásdrágulás ütemére is fékező hatást gyakorol. Ráadásul a kisebb településeken magasabb összegű állami támogatásra jogosultak a vevők, ami az alacsonyabb ingatlanárak miatt a gyakorlatban még többet ér - mutatott rá a szakember.
    

Balogh László a közleményben megjegyezte, tavaly azért érkezett több településen érdeklődés az eladó ingatlanokra, mint ahány helységben friss kínálat jelent meg, mert az érdeklődők a 2021 előtt meghirdetett ingatlanokat is célba vették. Az ingatlan.com szakértője arra is rámutatott, hogy az ország legtöbb települését érintő keresleti-kínálati élénkülés az állami támogatásoknak köszönhetően 2022-ben is kitarthat, különösen a nagyvárosok agglomerációs övezeteiben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com