Ingatlan.com: a lakásárak is befolyásolják a települések népességszámát

Az ingatlanhirdetési portál keddi összefoglalójában jelezte: a hivatalos nyilvántartások szerint 2023-ban a pangó lakáspiac mellett Budapest lakossága néhány ezerrel bővült. Tavaly viszont már magára talált a lakáspiac, és a fővárosi lakosságszám ismét csökkenni kezdett.Az idén januári adatok alapján a budapesti kerületek közül csak négyben nőtt a népesség. A legnagyobb bővülés a XIII. kerületben történt, ahol csaknem ezerrel emelkedett az állandó lakosok száma.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a kerületben átadott új lakásoknak is köszönhető, ahova 2024-ben sokan tudtak beköltözni.

A XXIII. kerület bővülése pedig részben a vonzó ingatlanárak miatt következett be; az ingatlan.com adatai szerint a XXIII. kerületben idén márciusban az eladó lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 816 ezer forint volt, ami jelentősen elmarad a közel 1,3 millió forintos fővárosi átlagtól. A részletes adatokból az is látszik, hogy a fővárosi agglomeráció felkapottabb településein nőtt a lakosok száma. Magyarország 20 legnagyobb lakosságszám-bővülést elérő települései közül 14 Pest vármegyében található.

A vármegyeszékhelyeken mindenhol csökkenés következett be. A közleményben példaként említik, hogy Debrecenben és Szegeden is csökkent az állandó lakosok száma. Balogh László szerint ebben szerepet játszhat, hogy az ipari beruházásokhoz köthető lakásdrágulás miatt egyre többen költöznek a nagyvárosok agglomerációs övezetébe.

A városi rangban lévő, Pest vármegyén kívüli települések közül a legjelentősebb lakosságszám-növekedést a Veszprém vármegyei Herend, a Fejér vármegyei Velence és a Somogy vármegyei Balatonföldvár érte el. A velencei bővülés nemcsak a Velencei-tó közelségével magyarázható, hanem azzal is, hogy ez a környék egyszerre számít Székesfehérvár és Budapest agglomerációs övezetének is. Balatonföldvár pedig a déli part egyik legnépszerűbb települése, ezért vonzó célpontot jelent - ismertette az ingatlan.com szakértője.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com