Ingatlan.com: jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt

Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.Az MTI-nek küldött elemzésben rámutatnak: az idei első negyedévben kevesebb érdeklődés érkezett az eladó ingatlanokra, mint két éve, miközben 2020 első negyedéve már a koronavírus-járvánnyal érintett időszak volt. Az ingatlan.com szerint kettéválik a piac: a használt lakásoknál tempósabban drágulhatnak az új lakóingatlanok, részben a munkaerő-hiány és az építőanyagok drágulása miatt.
    

A fővárosban április első napjaiban az új lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon közel 1,1 millió forint volt, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A budapesti használt lakásoknál 17 százalékos volt a növekedés, így 873 ezer forintot tett ki a négyzetméterár. A Budapesten kívüli nagyvárosokban az új lakások esetében az átlagos négyzetméterár 736 ezer forint volt, ez 26 százalékos éves áremelkedést takar, a használt lakóingatlanoknál a kínálati ár 28 százalékkal 522 ezer forintra nőtt.
    

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben úgy értékelte, hogy a következő időszakban az új és használt lakások piaca elválhat egymástól. Az új lakóingatlanoknál ugyanis olyan keresletfüggetlen külső tényezők, mint a munkaerőhiány és az építőanyag-drágulás fűtik az áremelkedést. Az újlakás-piacon tehát nem az áremelkedés mértéke lesz a kérdés szerinte, hanem az, hogy hajlandóak lesznek-e a vevők megvásárolni a mindenkor aktuális árszinteken a lakásokat. Ha nem lesz elégséges a kereslet, akkor a beruházók inkább meg sem építik ezeket az ingatlanokat - vélekedett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com