Ingatlan.com: lassult az áremelkedés a budapesti lakáspiacon

A június elejétől szeptember közepéig tartó időszakban a csökkenő kereslet emelkedő kínálattal párosult, amely lassította az árnövekedést a fővárosi használt lakások piacán - közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.Az ingatlan.com korábbi felmérése alapján hozzátette, hogy a kereslet részben azért esett vissza, mert a befektetési célú lakásvásárlók aktivitása jelentősen csökkent a szuperállampapír bevezetésének a hatására. A portál saját adatbázisa alapján készült legfrissebb elemzése rámutatott arra, hogy a kereslet eltérő mértékben változott a különböző árkategóriákban. Június óta a 20 és 30 millió forint közötti áron kínált lakások iránti kereslet közel 50 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Ebben az árkategóriában a kínálat is visszaesett, mintegy 25 százalékkal csökkent egy év alatt.

    
Az elemzés szerint a 30-40 millió forintos lakásoknál 17 százalékos, a 40-50 millió forintos lakásoknál 10 százalékos keresletcsökkenés mutatkozott, míg az 50-70 millió forintos sávban inkább stagnált a kereslet - ismertették. A drágább lakások iránt ugyanakkor nőtt az érdeklődés: a 70-80 millió forintosoknál 6 százalékkal, a 80-90 millió forintosoknál pedig 16 százalékkal. Ehhez Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozzáfűzte, a 70-80 millió forintos lakásokat jellemzően ötödannyian keresik, mint a 30-40 millió forintos ingatlanokat.
   

Az 1998-ban indult ingatlan.com közl3eményük szerint Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja, amelyen évente több mint 100 ezer magánszemély és több mint 8500 ingatlanközvetítő hirdet. A weboldalt közlésük szerint havonta több mint 2,5 millióan látogatják.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com