Ingatlan.com: tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások

Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe, a fővárosban már 1,16 millió forint volt az átlagos négyzetméterár - közölte az ingatlan.com a decemberi lakásárindexe alapján csütörtökön az MTI-vel.Kiemelték, országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest, éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be. Budapesten havi összevetésben 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 11,8 százalékos emelkedés látszik az árakból.

Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi mintegy 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek.

Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme.

A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a piac már beárazta a kereslet következő időszakban várható élénkülését, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat az áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lehet, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanait keresi - fűzte hozzá.

Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten kerülettől függően 739 ezer és 1,9 millió forint között volt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb kerület a XX. a legdrágább pedig az V., miközben a XI. vagy éppen a XIII. kerületre 1,36 és 1,4 millió körüli ár a jellemző, a XVIII. kerületben 863 ezer forint ugyanez. A fővárosi új lakásoknál is jelentősek az eltérések, a XII. kerület a legdrágább 2,9 millió forintos átlagárral. Ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt marad az új lakások átlagos négyzetméterára.

A szakértő szerint a drágulás eltérő üteme ugyanakkor lehetőségeket is tartogat a vásárlók számára. Egy belső kerületben eladó használt lakáshoz képest egy külvárosban épülő új lakás ára alacsonyabb is lehet - tette hozzá Balogh László.

A vármegyeszékhelyek között a használt lakóingatlanoknál Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Az új lakásoknál más képet fest a vármegyeszékhelyek rangsora, mivel Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a legolcsóbbak közé sorolható Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat - közölte az ingatlan.com.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com