Irodát nyitott a CBRE, a világ legnagyobb ingatlantanácsadója Szegeden

Irodát nyitott a CBRE, a világ legnagyobb ingatlantanácsadó cége Szegeden - jelentette be Kibédi-Varga Lóránt ügyvezető igazgató csütörtökön Szegeden.A szakember úgy fogalmazott, Szeged dinamikusan fejlődő város, sok magyar és nemzetközi céggel. A CBRE álláspontja, hogy akkor tud bizalmat építeni, ha ott van, ahol az ügyfelei. A CBRE azért válhatott sikeressé Magyarországon, mert a globális partnerei mellett szorosan együttműködik a kis- és közepes vállalkozásokkal is - közölte.

Nagy Sándor (Szeged Jövője) városfejlesztési alpolgármester azt mondta, egy nagy ingatlantanácsadó cég megjelenése azt vetíti előre, hogy a piac bízik a szegedi fejlesztésekben. A városban további olyan beruházások várhatók, amelyek nemcsak ingatlanpiaci hatással járnak, hiszen ingatlanberuházás akkor valósul meg, ha vannak új bérlők, megrendelők, melyek majd új munkahelyeket teremtenek.

A szegediek élhető, zöld, egészséges városban szeretnének lakni. Az önkormányzat ezeket a hosszú távú célokat érvényesíti a közpénzből megvalósuló fejlesztéseknél, és ennek jegyében működik együtt a magán beruházókkal is - hangsúlyozta a politikus.

Mészáros Margaréta, a CBRE Magyarország értékbecslési főigazgatója elmondta, a vállalkozás piacvezető az országban, több mint 640 ezer négyzetméternyi ingatlant kezel.

A kereskedelmi ingatlanok piacán a megvalósítástól az üzemeltetésen át a vagyonkezelésig teljes körű szolgáltatást nyújt.

Borbély Gábor, a CBRE közép-európai és magyarországi piacelemzési főigazgatója kifejtette, Dél-Magyarország gazdasági potenciálja még elmarad a lehetőségektől. Az elmúlt évtizedekben a működőtőke egyértelműen az ország északi részére érkezett, ebben a trendben azonban változás látszik. A tapasztalatok - Debrecen vagy Kecskemét példája - azt mutatják, néhány nagy beruházás megérkezése katalizátorként hat az adott városra. Szeged elhelyezkedése a hármashatár közelsége miatt is hatalmas lehetőségeket rejt, nemcsak az autóipar, hanem a szolgáltatószektor területén is - mutatott rá a szakember.

A szolgáltatási központok jelentik a magyar irodapiac hajtóerejét. Szegeden már jó pár nemzetközi cég van jelen, ugyanakkor az irodapiac gyerekcipőben jár: a bérbe adható területek nagysága 32 ezer négyzetméter, de több fejlesztés is zajlik - közölte az elemző.

Szegeden a turisztikai kereslet nő, tavaly 620 ezer vendégéjszakát töltöttek el a városban, ami 3 százalékos emelkedést jelent a megelőző évhez képest. Debrecen példája azt mutatja, hogy az üzleti turizmusra reagáló hotel-kínálat bővülése a szabadidős turizmus fejlődésével is jár - mondta Borbély Gábor.

A szakember kifejtette, a szegedi vásárlóerő az országos átlag fölött van, ennek dinamikus bővülése várható. A lakáspiacon az elmúlt években jelentős áremelkedés volt tapasztalható. A helyi jövedelmekhez viszonyított túl magas árszint azonban kiszorító hatással járhat.

A városban továbbra is nagy lesz az igény az új fejlesztésű lakóingatlanokra és jelentős az érdeklődés az új fejlesztésű lakóingatlan projektekhez alkalmas telkek iránt - közölte az elemző, aki komoly lehetőségeket lát bérlakások vagy magánkollégiumok kialakításában is.

Kenyeres Anita, a CBRE Magyarország üzletfejlesztési igazgatóhelyettese és szegedi irodavezetője elmondta, a cég új egysége szolgáltatásaival Békéscsabától Pécsig az egész régiót lefedi majd.

A CBRE Inc. egy csaknem 120 éves múltra visszatekintő amerikai kereskedelmi ingatlanszolgáltató és -befektetési cég. A New York-i tőzsdén (NYSE) jegyzett vállalkozás központja Dallasban, Texasban található. A cég több mint száz országban 140 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A CBRE Inc. tavaly a 2023-asnál 12 százalékkal magasabb 35,77 milliárd dolláros bevételt ért el.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyarországon 31 éve jelenlévő, 140 alkalmazottat foglalkoztató CBRE Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 4,42 milliárd forint volt, amely 2 százalékkal maradt el az előző évitől. A vállalkozás 2023-ban 337 millió, tavaly 178 millió forint adózott eredményt ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com