KSH: az első fél évben átadott lakások száma elmaradt az egy évvel korábbitól, az engedélyezetteké viszont jelentősen meghaladta azt
Az első fél évében 5129 új lakás épült, 15 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 830 volt, 43 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fővárosban 14, a megyei jogú városokban 34, a községekben 17 százalékkal kevesebb lakás épült. Csak a kisebb, nem megyei jogú városokban emelkedett kissé (1,1 százalékkal) az átadott lakások száma.
Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 830 volt, 43 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében elsősorban nagy léptékű fővárosi beruházások álltak. Budapesten összesen 5992 lakás építésére adtak engedélyt, ami az előző év azonos időszaki 3,8-szorosa.
(Forrás: MTI)
A fővárosban 14, a megyei jogú városokban 34, a községekben 17 százalékkal kevesebb lakás épült. Csak a kisebb, nem megyei jogú városokban emelkedett kissé (1,1 százalékkal) az átadott lakások száma.Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 830 volt, 43 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében elsősorban nagy léptékű fővárosi beruházások álltak. Budapesten összesen 5992 lakás építésére adtak engedélyt, ami az előző év azonos időszaki 3,8-szorosa.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások