MNB: fellendülés előtt állhat a kereskedelmi ingatlanok piaca

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett jelentése szerint fellendülés előtt állhat a kereskedelmi ingatlanok piaca, amely több éven át tartó mélypontról mozdult el a tavalyi adatok alapján mind belföldön, mind a térség más államaiban.A kereskedelmi ingatlanok piaci helyzetét bemutató budapesti sajtótájékoztatóján az MNB pénzügyi stabilitásért és jegybanki eszköztárért felelős igazgatója kifejtette, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére jelentek meg tavaly a kedvező irányú változások, főképp az év végén, amikor a magyar gazdaság pályája egyre inkább felívelni látszott.

Nagy Tamás szerint a folytatás jelentős mértékben attól függhet, hogy a belföldi ipar mikor és milyen mértékben lendül föl. A finanszírozás ugyanakkor biztosított, a kereskedelmi ingatlanok beruházását segítő banki hitelezés feltételei várhatóan nem szigorodnak idén.

Az irodapiac helyzete egyelőre kissé bizonytalan, a világjárvány után elterjedt hibrid foglalkoztatás következményei ugyanis tartósnak bizonyultak. Számos irodaépületet az elmúlt évek során szálláshellyé alakítottak, de az új átadások miatt az egy éve 14 százalék körüli kihasználatlansági arány idén így is elérheti a 15 százalékot, bár ez se olyan szint, ami kritikusnak tekinthető - fogalmazott.

Az ipari logisztikában kedvezőbb az összkép, hiszen a beruházások rekordszintre emelkedtek, bár a kedvezőtlen külső körülmények, főképp az európai ipar gyengélkedése egyelőre nem a javulás irányába mutat. A jelentős mértékű átadások miatt átmenetileg ezen a piacon is nőhet kissé a kihasználatlanság aránya, de tavaly 8 százalék alá csökkent.

A szálláshely-beruházásoknak kedvez, hogy a idegenforgalom élénkülésének köszönhetően a vendégforgalom elérte a járvány előtti szintet, a szállodai bevételek pedig 17 százalékkal nőttek 2024-ben. Az idei kilátások ugyancsak kedvezőek a turizmusban, ami jó előjel az új átadások számára.

Nagy Tamás azért is bízik a fellendülésben, mert a belföldi kereskedelmiingatlan-beruházások forgalma 2024-ben 400 millió euróra esett vissza. Ez 28 százalékkal maradt el a szintén alacsonynak számító 2023-as szinttől. A belföldi befektetők részesedése a beruházási összértékből 73 százalék, a külföldiek többnyire az Egyesült Királyságból és Németországból érkeztek, de a kínaiak aránya is egyre jelentősebb.

Lényegi javulás akkor remélhető, ha több külföldi tőkéhez jutnak a beruházások - tette hozzá a jegybanki szakértő, aki azért is bízik a piac erősödésében, mert a kereskedelmi ingatlanok értékeltségének csökkenése megállt, a helyzet régiós szinten is stabilizálódni látszik, a hitelezés volumene emelkedésnek indult, Magyarországon most főképp a kiskereskedelmi és iparlogisztikai beruházásokban jelentős.

A projekthitelek portfólióminősége megfelelő, a nem teljesítők aránya 2024 végére 3,7 százalékra csökkent belföldön - tette hozzá Nagy Tamás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com