OTP Ingatlanpont: átrajzolta a vidék ingatlanpiacát a falusi csok

Az ingatlanpiaci forgalom országos szinten 18 százalékkal csökkent 2018 és 2020 között, míg a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) által érintett községekben és városokban ez az arány az 1 százalékot sem érte el - közölte az OTP Ingatlanpont elemzésében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.Kiemelték: a lakóingatlan árak a szóban forgó három év alatt országos szinten 53 százalékkal nőttek, a községekben is hasonló, 47 százalékos emelkedés ment végbe, azaz a kistelepülések korábban tapasztalható hátrányukat jelentősen ledolgozták.
    

A falusi csok-os települések közül 452-ben három év alatt az áremelkedés mértéke meghaladta az országos átlagot, 65 településen pedig legalább megduplázódtak az árak. A legnagyobb áremelkedés Balatonszemes (160 százalék) esetében figyelhető meg, míg Pusztamérgesen 156 százalékkal, Nemesdéden pedig 152 százalékkal nőttek az árak.
    

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője a közlemény szerint elmondta, hogy az áremelkedést nem követte a falusi csok összegének növekedése, így értelemszerűen az állami támogatás reálértéke is csökken, azonban, hogy milyen mértékben, az településről-településre eltér. A falusi csok az érintett községek és városok többségében még mindig jelentős előnyhöz juttathatja a vásárlókat. A kistelepüléseken igénybe vehető támogatással nemcsak a vevők, hanem az eladók is jobban járhatnak, hiszen magasabb áron és rövidebb idő alatt értékesíthetik ingatlanjukat - tette hozzá.
    

A közel három éve bevezetett falusi csok a jelenleg érvényben lévő szabályozás alapján június 30-ig igényelhető ingatlanvásárlásra, korszerűsítésre és felújításra 2678 olyan, 5000 fő alatti településen, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent. Kifejezetten a falusi csok által érintett településekre vonatkozó, teljeskörű statisztikák nem érhetőek el, a vizsgálathoz az OTP Ingatlanpont az MNB és a KSH ingatlanár és forgalmi statisztikáit használta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com