Százhat kistelepülésen alakítanak ki szociális bérlakásokat civil szervezetek

Százhat kistelepülésen alakítanak ki szociális bérlakásokat a Felzárkózó települések programban részt vevő civil szervezetek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) koordinálásával, európai uniós támogatásból megvalósuló program során jellemzően használt ingatlanokat újítanak fel, a bérlőket pedig nyílt pályázat során választják ki - közölte az MMSZ pénteken az MTI-vel.A Máltai Szeretetszolgálat tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban 127 bérlakás készült el, további 122 ingatlanban kivitelezési munkálatok zajlanak.

Az eddig lezárult pályázatok után 70 épületbe összesen 258 lakó költözött be.

A Felzárkózó települések programban kialakított szociális bérlakások elsősorban a rossz körülmények között élő családok számára kínálnak lehetőséget, hogy magasabb komfortfokozatú épületekbe költözhessenek. Az átalakítás során korszerűsítik a házak nyílászáróit, az épületek hőszigetelést kapnak, modern fürdőt és konyhát alakítanak ki bennük, és újra cserélik az elektromos vezetékeket is. A bérlakásokat előrefizetős árammérőkkel szerelik fel, a lakók csak a kifizetett energiát tudják felhasználni, így nem halmozhatnak fel tartozást - írták.

A bérlők a településeken meghirdetett nyílt pályázaton juthatnak hozzá a lakásokhoz, a pályázás és a lakásbérlés feltétele a rendszeres, munkából származó jövedelem, a bérleti díj és a rezsi fizetése határidőre és a környezet rendben tartása.

Amennyiben minden feltétel teljesül, a családok öt évig maradhatnak az ingatlanban. Ez idő alatt felkészülhetnek arra, hogy megerősödve megtehessék a következő lépést, és önálló albérletbe vagy saját ingatlanba költözzenek, a szociális bérlakásra pedig új pályázatot írnak ki, hogy más családok is lehetőséget kapjanak.

Az együttműködő családokat a Felzárkózó települések program munkatársai számos módon segítik, hogy magasabb jövedelmet jelentő munkát vállalhassanak, képzéseken vehessenek részt vagy háztáji gazdaságban növényeket termeljenek - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com