Tovább emelkednek a lakásárak az Árminimum.hu elemzése szerint

Tovább emelkednek a lakásárak vidéken és a fővárosban egyaránt az Árminimum.hu idei első negyedéves elemzése szerint, mivel csökken a kínálat.Az Árminimum.hu üzemeltetője, a Reálmonitor Kft. az MTI-vel szerdán azt közölte, hogy 2019 első három hónapjában elmaradt a megszokott használt lakás meghirdetési hullám. Budapesten már 9 hónapja folyamatosan csökken a kínálat, azaz több lakást adnak el, mint amennyit meghirdetnek a piacon.

    
Az Árminimum Ingatlan Kínálati Indexe idén az első három hónapban nem emelkedett 1 pont fölé, ami azt jelenti, hogy egyetlen hónapban sem jelent meg több új használt lakás vagy ház a piacon, mint amennyi elkelt. A negyedéves összefoglaló index értéke 0,96 pont volt, míg tavaly ugyanebben a negyedévben az index meghaladta az 1,1 pontot.  
    

Az elemzés szerint mindez a lakásárak emelkedéséhez vezet, különösen Budapesten - mondta Faragó Péter, az Árminimum igazgatója a közleményben. Hozzátette: tavaly az első negyedévben Budapesten még több mint 10 százalékkal több lakás került a piacra, mint amennyit megvettek. Valamivel jobb a helyzet a megyeszékhelyeken, és a nagyobb vidéki településeken, de a tavalyi adatokkal összehasonlítva itt is áremelkedés várható. A negyedéves kínálati index a megyeszékhelyeken is 0,96 pont, de a többi vidéki nagyvárosban csak 0,94 pont - mondta.  
    

A lakásárak gyors emelkedésével magyarázható, hogy a hasonló méretű és fekvésű eladó, illetve kiadó lakások eladási árai és bérleti díjainak összevetéséből számított Ingatlanpiaci Hozam Index is csökken. A bérleti díjak az első negyedévben nem tartották a lépést a lakásárak emelkedésével, így az ingatlan bérbeadással elérhető hozam december óta országosan 5,98-ról 5,63 százalékra csökkent.    
    

Az Árminimum az interneten megjelenő hirdetéseket pásztázza, kiszűrve közülük az ismétlődéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com