17 meglepő tény a kávéról

Ma van a kávé, és a kávékultúrájának a világnapja. Ennek alkalmából ismerjünk meg néhány érdekességet a kedvencünkről!coffeee2009-ben Japánból indult az a kezdeményezés, hogy szeptember 29-én ünnepeljük meg a kávét és a kávékultúrát. Habár a kávéról sokan azt feltételezik, hogy a legfinomabbat az olaszok főzik, és a legnagyobb kávétermelő országok pedig Dél-Amerikában vannak, mégis a kávé kultúrája Jemenből indult. A kávécserje pedig valójában a Vörös-tenger túlpartján, Etiópiában őshonos.

Az első igazi őrölt, pörkölt kávébab felhasználásával készített ital Jemenben való elfogyasztása óta több száz év telt el, és mára a kávé annyira népszerű, hogy az egész világon ez a második legnépszerűbb ital, a víz után.

S, hogy miért szeretjük ennyire a kávét? Azért, mert frissítő, élénkítő hatású. Ezt annak idején a muzulmán szertartásrendhez tartozó virrasztásokon részt vevő vallásgyakorlók terjeszthették el a XV. század második felében.

Európában közel másfél évszázaddal később jött divatba a kávézás, amikor megnyílt Velencében az első európai kávéház a La Bottega del Caffé 1624-ben.

Az első magyarországi kávéház majdnem száz évvel később, 1714-ben nyílt meg. Néhány éven belül gombaszerűen nőttek a kávéházak, és a következő 200 évben valósággal virágzott a magyar kávé és kávéházkultúra.

Annak alkalmából, hogy ma a kávét ünnepeljük, ami egy egész kultúrát szült, ismerjük meg a kedvenc italunk 17 titkát!

1. A kávé neve arab eredetű, és azt jelenti, hogy „a bab bora”.

2. Ahány nemzet, annyiféleképpen isszák a kávét. Az olaszok cukrot tesznek az eszpresszóba. A belgák csokidarabokkal ízesítik. A németek és a svájciak forró csokival keverik a kávét. A mexikóiak fahéjat szórnak rá. A marokkóiak borssal bolondítják meg, a Közel-Keleten pedig az emberek képesek kardamommal és más fűszerekkel fogyasztani. Az osztrákok a tejszínhabbal édesítik a feketét, míg az egyiptomiak az igazi kávésok, hiszen ők feketén, cukor nélkül hörpintik fel a kávét.

lovecoffee3. A kávétermesztés két és fél magyarországnyi embernek ad munkát a világon. A baj azonban az, hogy egyre kevesebb a minőségi ültetvény. A problémára a Nestlé fáradhatatlanul keresi a megoldás. A cég célja az, hogy biztosítsa a jövő kávétermesztését és mindenekelőtt a fenntartható fejlődést, hiszen kávé nélkül az élet elképzelhetetlen!

4. A legnagyobb kávéfogyasztó országok az Egyesült Államok, Franciaország és Németország. Ők a világ kávéfogyasztásának 65 százalékát teszik ki.

5. A kávécserje termése valójában egy piros színű, a cseresznyéhez hasonló gyümölcs, amit meg lehet enni. Ennek a belsejében található a kávébab.

6. A kőolaj után a kávé a világkereskedelem másik legnagyobb értékben gazdát cserélő áruja.

7. A skandináv országokban fogy a legtöbb csésze kávé fejenként. Egy főre vetítve Norvégia áll az első helyen, majd Finnország, Svédország és Dánia következik a sorban.

8. Évente 500 milliárd csésze kávét isznak meg a világban, ez naponta 1,37 milliárd csészét jelent, ami 57 millió csésze óránként, 956 ezer csésze percenként, és 16 ezer csésze másodpercenként.

9. Törökországban váló ok lehetett az, ha a férj nem biztosított kellő mennyiségű és minőségű kávét a feleségének.

10. II. Károly, angol király attól félt, hogy a kávéházakban róla és a nejéről pletykálnak az emberek, ezért 1675-ben betiltotta a kávéfogyasztást.

11. Kávéforradalom tört ki 1785-ben, Poroszországban, mert olyan törvény lépett hatályba, amely kimondta, hogy csak nemesek, papok és magas rangú tisztek fogyaszthatnak kávét. Ez nem tetszett a kávérajongó népnek.

12. Azt tudjuk, hogy az 1848-as magyar forradalom egy kávéházból indult, de azt már kevesen hallottuk, hogy a nagy francia forradalom és az amerikai polgári forradalom is egy-egy kávéházban robbant ki.

drink13. Egy angol lakatos találta fel a kávédarálót. Az első kávégép egy francia készítette el, de sorozatgyártást már Olaszország kezdte el.

14. A magyar származású Francesco Illy (Illy Ferenc) volt az, aki feltalálta a frissen pörkölt kávé illatát és aromáját megőrző vákuum, azaz légmentes csomagolást.

15. Az instant kávé azért született meg az 1930-as években, mert kávétúltermelés volt. A brazil kormány ekkor arra kérte a Nestlét, hogy hasznosítja a többlettermelésből származó kávémennyiséget olyan technológiával, hogy a kávé hosszú ideig megőrizze a minőségét, és eltartható legyen. Az azonnal oldódó kávégranulátum 100 százalékig kávé, csak a vizet vonták ki belőle. Ez volt az a pillanat is, amikor megszületett a NESCAFÉ, a világ első azonnal oldódó kávéjának története.

16. Görögországban és Törökországban él a hagyomány, amely szerint mindig a legidősebb kap először kávét.

17. A világ vendéglátásának legdinamikusabban fejlődő ágazata a kávézóké. Évente 7 százalékkal nő a számuk világszerte. A növekedés fő pontja Ázsia feltörekvő piacai, amelyekben az emberek elsősorban teát fogyasztanak, de a kávé kedvéért kezdenek felhagyni a régi szokással.

(Forrás: hazipatika.com)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com