4,4 milliót kap egy férfi a NASA-tól 3 hónapig tartó ágyban fekvésért

Biztos sokan irigylik azt az amerikai férfit, aki ágyban fekvéssel keres milliókat.


Andrew Iwanicki pontosabban 18000 dollárt, azaz 4.4 millió forintot kap a NASA-tól mindezért. – írja az Oddity Central.

Korábban már írtunk hasonló "állás"-ról, amit szintén a NASA hirdetett meg kutatási célból!

1

A férfi dolga mindössze ennyi: három hónapig ágyban kell feküdnie és nem kelhet fel még egy pillanatra sem.

A kísérlet mögött a NASA egy kutatása áll, amelyben azt vizsgálják milyen hatással van az űrhajósok csontozatára és izomzatára az űr. A férfi ágya természetesen nem az űrben van, hanem egy houstoni kutatóközpontban folyik a kísérlet.

Nasa-bed-test4-550x550

A férfi augusztusban munkanélküli lett, ezért jól jött neki a lehetőség, hogy ezzel a fura munkával pénzt keressen. Először azt hitte könnyű dolga lesz, de aztán rájött, hogy sokkal nehezebb, mint gondolta.

Nasa-bed-test2-550x537

Andrew még mielőtt a kísérletre vállalkozott sokat edzett és még egy ironman versenyt is bevállalt. De most azt érzi, hogy a teste darabokra hullik a tétlenség miatt.

Az első napok elég nehezek voltak számára, míg megszokta, hogy folyton vizsgálják. Most már egyáltalán nem zavarja.

Nasa-bed-test31

Próbálja a dolgoknak azt az oldalát nézni, hogy ez nem kemény munka és tele van szabadidővel. Ezért sokat olvas és nézi a tv-t és így néz a következő még kb. 70 nap elé, amíg a kísérlet tart.

Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com