A Starbucks látja el kávéval a CIA ügynökeit

Érdekességek az egyik legnépszerűbb kávézóról.starEgy napos kihagyás után, újra visszatért az esős, szürke időjárás, ami ellen az egyik legjobb megoldás az, ha munkába menetel előtt, betérünk a kedvenc kávézónkba, és feldobjuk a napunkat a kedvenc kávénkkal.

Ha igazán rajongunk egy bizonyos kávéházért, akkor lehet, hogy utánanéztünk a helynek, ám előfordulhat, hogy néhány érdekes titokra eddig még nem derült fény. Mivel a Starbucks napjaink egyik legközkedveltebb kávézója, ezért most erről tudhatunk meg meglepő dolgokat.

A Starbucks sztori 1983-ban kezdődött, amikor Howard Schultz, a Starbucks kereskedelmi és marketing igazgatója, Milánóba utazott, ahol látta, hogy milyen nagy üzlet van a kávézókban. Ekkor döntötte el, hogy a társaival a szemeskávén kívül, kávét és kávés italokat is kínálniuk kellene az embereknek.

A tulajdonosok félreseperték az ötletet, de Schultz ennek ellenére nem adta fel a tervét, hanem 1986-ban megalapította a saját kávéházláncát, majd egy évvel később felvásárolta a Starbucks brand-et, amit egyesített a saját, Il Giornale cégével.

Az üzlet gyorsan kinőtte magát, és a világ különböző pontjain is megjelent a Starbucks, Budapesten például 12 kávézó található. Ám ennél sokkal érdekesebb dolgokat is megtudhatunk a Starbucks-ról a következő listából.

A CIA is kávézik: Egyrészről a Starbucks látja el kávéval a CIA-t, másrészről minden barista, aki az Ügynökség kávéját készíti, átesik egy alapos átvilágításon, valamint csak akkor hagyhatja el a helyét, ha van vele egy CIA-s kísérő. A poharakra nem írják rá a nevet, és nem kiabálják ki, ha elkészült a kávé.

Teljesen beszippant a Starbucks: Amennyiben úgy hisszük, hogy egy nagyon hangzatos nevű helyen, itt a „15th Avenue E Coffee and Tea-nél”, sokkal finomabb a kávé, mint a Starbucks kávézóban, akkor jobb, ha tudjuk, hogy mind a két helyen ugyanazt a kávét kapjuk.

A különbség csak annyi, hogy az előbbinél élőzenét hallgatva ihatunk akár sört és bort, nemcsak kávét. A cég azt tervezi, hogy a jövőben minimum 100 kávézó-borozó-mulatozó helyet nyit.starbucksFontos a környezettudatosság: Az amerikai cég nagyon fontosnak tartja a környezettudatosságot, aminek jegyében 2011-ben már nem használt szállítókonténereket alakított át kávézóvá.

A szigorú fenntarthatósági kritériumoknak megfelelően, ezek az építmények hasznosítják az esőt, illetve olyan tájépítészeti megoldásokat alkalmaztak a kialakítás során, amely a legminimálisabbra csökkenti az öntözővíz szükségszerűségét.

Nem lehetünk egyedül: Ha úgy adódik, hogy egyedül ülünk be a kávézóba, akkor sem fogjuk magányosnak érezni magunkat, mert a Starbucks tulajdonosai úgy gondolják, hogy a kör alakú asztalok azt az érzetet keltik, hogy nem egyedül kortyolgatjuk a kávét.

Saját kávébab: 1990-ben dolgozta ki Donald Valencia, infektológus azt a kávéesszenciát, ami ízre és illatra hasonlít az igazi kávébabra. Miután a szomszédok nem tudtak különbséget tenni a friss kávé és a Valencia által kifejlesztett változat között, az infektológus megmutatta a művét egy baristának. Valencia kávéesszenciáját 1993-ban kezdte alkalmazni a Starbucks. Ugyanekkor lendült fel a palackozott kávé és a prémium fagylalt eladása.

Tiltott szagok: Amerikában a Starbucks az elsők között volt, ahonnan kitiltották a dohányzást, mert azt akarták, hogy semmi se zavarja meg a kávéaroma illatát. Emellett a dolgozóknak tilos parfümöt vagy kölnit használniuk, és erős illatú szendvicset sem tarthatnak a munkahelyükön.

Speciális dresszkód: Amikor Schultz megnyitotta az Il Giornale kávézót, akkor az alkalmazottaknak csokornyakkendőt és ropogósra vasalt fehér inget kellett viselniük. A jelenlegi szabályok szerint a dolgozók nem viselhetnek köves gyűrűt, a hajszín nem lehet feltűnő, tehát például a rózsaszínről le kell mondania annak, aki Starbucks kávézóban szeretne dolgozni.

Az is szabály, hogy a betűretlen ing/póló alól akkor sem villanhat ki a derék, ha az alkalmazott lehajol. Emellett a fülcimpán nem lehet egy centisnél nagyobb lyuk, az arctetoválás pedig végkép tiltott dolog.

Mellbimbót villantó sellő: A Starbucks lógója eredetileg nem volt ennyire visszafogott, hiszen anno egy hableány mutogatta a bájait. A sellő kávé csábítását jelképezte. Később a tulajdonosok megváltoztatták a lógót, mert a felmatricázott járműveken szerencsétlenül mutatott a mellbimbós hableány.

Megjelent a csökkentett zsírtartalmú tej a kínálatban: Schulzt eleinte ódzkodott a jelenségtől, mert az volt a meggyőződése, hogy a kávé akkor az igazi, ha magas zsírtartalmú tejjel készül, de aztán szemtanúja volt, hogy egy ügyfél azért távozik üres kézzel a kávézóból, mert nem volt alacsony zsírtartalmú tej. Napjainkban az eladott cappuccinók és latték felét ilyen tejjel készítik.starbucksHarry Potter kedvelőinek is kedveznek: A könyvből és filmekből ismert „butterbeer-t” valószínűleg csak az Universal stúdiójában lehet megrendelni, ám vannak, akik szerint a Starbucks frappucino nevű itala lehet a „butterbeer” tökéletes mása. A frappucino igazi cukorsokk, hiszen karamell szirupból, mogyoró szirupból és karamell darabokból készül.

A Disney Starbucks-ban varázslatos rajztábla van: Valójában nem rajztábla, hanem egy érintőképernyő, amire a gyerekek az ujjukkal firkálhatnak, vagy szelfit készíthetnek.

Mázlisták a Kaliforniaiak: Attól sem kell félniük, hogy síelés közben nem ihatják a kedvenc kávéjukat, ugyanis a Gold Coast Resortban már van Starbucks, ráadásul ski-thru, vagyis lecsatolni sem kell hozzá a síléceket, a rendelést pedig felvonóról adhatják le a síelőknek.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com