Furcsa filmes betiltások

Nem mindig a szex, az erőszak és a vér az oka annak, ha egy adott országban nem vetítenek le egy filmet.censoredAz elmúlt idő attól volt hangos a média, hogy Észak-Korea elérte, hogy a Sony ne mutassa be a The Interview című filmet, ám a gyártó mégis elérhetővé tette a vígjátékot, amiről utólag többen is azt mondták, hogy nem lett volna baj, ha soha nem láthatják volna.

Ebben az esetben azt kifogásolták, hogy a film arról szólt, hogy a CIA felbérel két amerikait, hogy öljék meg Észak-Korea elnökét. Ebből is látszik, hogy olykor a filmeket nem azért tiltják be, mert túl sok benne a szex, az erőszak, vagy a vér, hanem néha teljesen más, nem egyszer bizarr oka van ennek.

Az Egyesült Királyság betiltja a nunchakukat (és több hasonló fegyvert): A britek 1973-ban betiltották A sárkány közbelép című filmet, mert úgy ítélték meg, hogy túl sok benne az erőszak és a fegyver.
1986-ban egy poszterről tüntették el a nunchakukat, míg 1991-ben egy Tininindzsa teknőcök részt is megvágtak, amiért a fegyver szerepelt a mesében. A britek csak 1991-ben döntöttek úgy, hogy most már túlzásba viszik a fegyverek elleni hadjáratot.

Manilában betiltanak minden Claire Danes filmet: A színésznő az 1990-es években forgatott Manilában, majd később azt nyilatkozta, hogy az egész hely hemzseg a csótányoktól, patkányoktól, és nincs szennyvízrendszer.

Ezt a kritikát annyira a szívére vette Joseph Estrada, a Fülöp-szigetek elnöke, hogy kitiltotta Danest az államból, és az összes filmjét betiltotta. A sztár később bocsánatot kért, de azt nem lehet tudni, hogy ennyi elég volt-e a tiltás feloldásához.

censoeMyanmarban betiltják a piros és a sárga színt a filmvásznon: De nemcsak ezt a két színt, hanem ezeknek minden árnyalatát is. Ebből már rájöhettünk, hogy itt a Simpson család komoly cenzúrát kapott.

Kína betiltja a filmes időutazást: Egyrészről butaságuk, és furcsa történetük miatt döntött úgy a kínai kormány, hogy betiltják azokat a filmeket, amikben időutazás szerepel. Másrészről úgy gondolják, hogy ezekben az alkotásokban a feudalizmust, a reinkarnációt és egyéb rossz dolgot reklámoznak a készítők.

Az időutazós filmek betiltása mellett, Kínában azt is bevezették, hogy a filmekben nem lehet egy éjszakás kaland, természetfeletti jelenség, drogozás, szerencsejáték, gyilkosság, szexuális erőszak vagy prostitúció.

Észak- Koreában tilos emlegetni a 2012-es világvége-jóslatot: Az országban nemcsak a 2012-es világvége-jóslat van tiltólistán, hanem minden olyan film, ami ezzel párhuzamban áll. A Roland Emmerich rendezte 2012 című katasztrófafilmet azonban nemcsak a világvége miatt tiltották be, hanem azért is mert 2012, az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szen diktátor századik születési évfordulója, amit a film meggyalázott, ami bűncselekménynek számít.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

http://ujhazak.com