Megtalálták Ábrahám elveszett városát?

Brit építészek egy több, mint 4000 éves komplexum maradványaira leltek nem messze az ősi Ur városától Irak déli részén. Úgy gondolják, ez lehetett Ábrahám, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás atyjának hazája.


article-2304056-19160588000005DC-730_634x417

A feltárt maradványok egyidősek Ábrahámmal, tehát az időtájt keletkezhettek, amikor a bibliai személy született és élt. Ez kézenfekvő kapcsolatot teremt a teológia egyik kulcsfigurája, és a város között. Ábrahám ugyanis az erősen vitatott helyű Ur városából származik. A legelfogadottabb tény, hogy Ábrahám a khaldeaiak uralma alatt lévő, dél-mezopotámiai Ur városa, ám van olyan megközelítés is, mely szerint ez az észak-mezopotámiai Urafa városa lenne. Az itteniek mind a mai napig ezt a várost tartják Ábrahám valódi szülőhazájának.

A most feltárt hatalmas várost (mely mérete körülbelül akkora, mint egy focipályáé) a Manchesteri Egyetem archeológus csapata fedezte fel. Az ásatás sikerei úttörő jellegűek: az elmúlt 30 évben ugyanis ez az első, britek vezette régészeti expedíció Irakban. Saddam Hussein ugyanis elvágta a területet a nemzetközi kutatók elől, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve a tudósok munkásságát. A Husseint követő években pedig a nyugati invázió tette túl instabillá a körülményeket egy sikeres kutatáshoz.

article-2304056-19160FF0000005DC-157_634x264

Az itt feltártak közül az egyik legkülönlegesebb talán az az agyagtábla, mely egy imához öltözött (férfi) alaknak állít emléket.

article-2304056-19160922000005DC-563_634x818

Forrás: dailymail

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com