Nem sok kellett volna, hogy az USA atomtemetővé változtassa a Földet! – videó

Elég lett volna, csupán egy kis félreértés és az Amerikai Egyesült Államok beletaszította volna a létet a harmadik világháborúba!


Az Amerikai Egyesült Államok 1962-ben hajszál híján gondoskodott arról, hogy Földbolygónkat az emberi lény számára teljesen lakhatatlanná tegye.

ko1

Az említett évben kubai rakétaválság volt. Az akkori amerikai légvédelem katonája John Bordne egy titkos amerikai rakétakilövő állomáson teljesíti szolgálatát méghozzá Japánban!

Október 28-án reggel Bordne és egysége egy értelmezhetetlen parancsot kap. Japánban, ebben az időben az USA Mace B rakétákat telepített 4 titkos helyre, amelyeket nukleáris atomtöltetekkel láttak el.

Tudnunk kell, hogy a Mace B rakétáknak hetvenszer nagyobb pusztító ereje volt, mint, amit az USA Hirosimára és Nagaszakira szándékosan ledobott a második világháborúban. A Japánba telepített rakéták hatótávolsága alkalmas volt arra, hogy a kommunista országok fővárosait vegye célpontba és szükség esetén könnyű szerrel be lehessen vetni a katonai akciót.

2

Japánban 4 titkos állomást telepítettek, az USA számára akkor Peking, Észak-Koreát (Phenjan) és az akkori szovjet Vlagyivosztokban lévő létesítmények voltak a célpontok.

Történetesen, mint minden nap a csapat rádióüzeneteket kap. Így volt ez 1962. október 28-án is. Ekkor is rádióadáson keresztül kap a csapat egy rádióüzenetet, ami egészen másról szólt, mint a többi szürke hétköznapokban.

Megszokott esetben olyan kódokat kapott a csapat, ami nem egyezik a kódjaival. Ezen a napon azonban a kód megegyezett.

William Basset parancsnok többször ellenőrizte a kódot, hogy vajon egyeznek-e a karakterek azzal, amit a rádión keresztül kaptak. Az ellenőrzés után a parancsnok meggyőződött arról, hogy a kód egyezett. Ez feljogosította Basset parancsnokot arra, hogy egy olyan borítékot kinyisson, amelyben a rakétaindításhoz utasítások szerepelnek.

William Basset megtagadta a parancsot, hogy nukleáris tölteteket indítson. A parancsnok látta, hogy a borítékolt utasításban 4 célpont közül 3 nem a Szovjetunióban van.

Basset parancsnok arra utasított két fegyveres katonát, hogy amennyiben meglátják azt, hogy bárki megkísérli elindítani a rakétát, végezzenek velük. A parancsnok e közben a többi rakétakilövő állomásokat hívogatta, mert meg volt arról győződve, hogy itt valami nem stimmel.

William Basset egy egész világot mentett meg az atompusztulástól.

A parancsnok összevetett néhány dolgot, amely számára nem volt világos a parancsban. Eltéréseket talált a célpontokban, továbbá voltak olyan célpontok is, amelyek nem voltak ellenségesek!

Ami igazolta döntését nem kapta meg a legnagyobb riasztási szintet sem a DEFCON 1-et!

A parancsnok helyes döntése alapján az atomhordozó rakéták helyükön maradtak.

„Senki nem vitat meg semmit abból, ami itt ma történt. Se a barakokban, se bárban, se hol. Nem említitek ezt a haza írt levelekben sem” – mondta egységének William Basset parancsnok.

Az USA így végzett tesztrobbantást 1962-ben:



Tesztrobbantás a 70-es években:



Forrás: blikk

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com