100 éve született Weöres Sándor

Pontosan egy évszázada, 1913. június 22-én látta meg a napvilágot Weöres Sándor, a XX. század egyik legnagyobb, legsokrétűbb, egészen sajátos hangú magyar költője.

Fotó: MTI

„Célom nem a gyönyörködtetés, nem is a szokatlantól irtózók bosszantása. Értenek-e, azzal sem törődöm. Mást akarok: eleven áramot sugározni, melytől megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény; ne csak az ember olvassa a verset, a vers is az embert. Átvilágítani és felrázni óhajtlak, hogy átrendezhesd magadat zárt, véges, egzisztenciális énedből nyitott, szociális, kozmikus, végtelen énné."

Weöres Sándor nevelőotthona Csöngén volt, édesapja birtokán, akinek erélye, anyja szeretete és magas szintű polgári műveltsége vette körül gyermekkorában. Törékeny, vézna kisgyerek volt, de már fiatalon széles körű műveltséggel rendelkezett, hiszen gyermekkorától nagy műveltségű felnőttekkel érintkezett. Rossz egészségi állapota miatt magántanulóként végezte el az elemi iskolát, majd 1924-ben beiratkozott a szombathelyi Faludi Ferenc Reálgimnáziumba.

Fotó: PIM/Apostol Pál

Első novelláját 1928 júliusában a szombathelyi Hír közölte (Egyszer régen...), ősszel pedig négy verse jelent meg az Erőben. Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének is elküldte verseit, aki kedvezően fogadta őket. 1929-ben versei jelentek meg a Pesti Hírlapban és a Napkeletben is és kapcsolatot teremtett Kosztolányi Dezsővel és Babits Mihállyal. Idővel fel-feljárva a fővárosba, alacsony termetével, szokatlan, kissé éneklős hanghordozásával, szerény mosolyával és váratlan ötleteivel hamarosan kedvelt barát lett a legkülönbözőbb irodalmi körökben.

Weöres 1929-ben írt Kosztolányi Dezsőhöz írt levelének egy részlete:

“Nappal franciául és kínaiul szándékozom megtanulni. Éjjel írni szoktam: külső és belső körülmények összepaklizása folytán csak éjjel tudtam írni, de mostanában éjjel se: ennélfogva az éjjeleket, jobb híján, alvással töltöm. Pedig nagy, sziszifuszi terveket szoptatgattam: rengeteg témám van, de bármelyiket forgatom elő és elkezdem a kidolgozást, megírok egy darabot belőle és addig javítom-javítom, hogy agyonjavítom és végre abbahagyom.”

Győrben, majd Sopronban tanult, ahol 1932 júniusában érettségizett. Az érettségi után másfél évig apja gazdaságában dolgozott. 1933 őszén aztán Pécsre utazott, és beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetem jogi karára, de végül filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát. 1934-ben a városban jelent meg első kötete, a Hideg van.

Egyetemi évei alatt megalapította a Pécs jelképére utaló Öttorony című folyóiratot. A Nyugatban folyamatosan jelentek meg versei (a folyóirat fennállásáig, 1941-ig összesen 64), de kritikákat is írt. 1935-ben napvilágot látott a tizenkét fiatal költőt felvonultató Korunk című antológia. A Nyugat megszűnése után Weöres a Sorsunkon kívül elsősorban a Magyar Csillagban, a Válaszban, később pedig a Diáriumban közölte verseit.

1935-ben Weöres Baumgarten-jutalomban, egy évvel később Baumgarten-díjban részesült, ezekből későbbi utazásait fizette. 1935-ös észak-európai útját 1937-ben egy hosszabb távol-keleti utazás követte, melynek főbb állomásai Egyiptom, India, a mai Srí Lanka, Szingapúr, Manila és Sanghaj voltak.

[video width="600" ][/video]

1939-ben doktorrá avatták, doktori disszertációját pedig még ugyanebben az évben kiadta a Pannónia című egyetemi folyóirat. Civil életében könyvtáros lett. A pécsi Városi Könyvtár szervezésével és vezetésével 1941-ben bízták meg. 1943 őszén Budapestre költözött, és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. 1946-ban Weöres házasságot kötött Károlyi Amyval, akivel hosszabb olaszországi tanulmányutat tettek. A költőasszony Weöres életének kiegészítő társa, és munkatársa is volt. (Több kisgyermekeknek szóló könyvüket együtt hozták létre.) Miután hazatértek olaszországi útjukról, Weöres a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában kezdett dolgozni.

1949-től csak műfordításai és gyermekversei jelenhettek meg. 1951-től pedig állása sem lehetett, hiszen a művészeti sematizmust elváró kultúrpolitika nem tudta elviselni alkati politikamentességét. Rákényszerült a műfordítások tömegmunkájára. Itt azonban nélkülözhetetlen lett rendkívüli nyelvtudásával, munkabírásával. Sőt, angol, német, francia, orosz, ukrán, olasz, latin szerzőktől többnyire közvetlenül (közvetítéssel más nyelvekből is) tolmácsolt művekkel a magyar fordításirodalom élvonalába emelkedett.

Kényszerű hallgatása után jelenhetett meg a tiltott időszakban írt költemények nagy gyűjteménye, A hallgatás tornya. Ettől kezdve Weöresnek rendíthetetlen helye volt élő irodalmunk első sorában.

[video width="600" ][/video]

A 60-as években több külföldi utat tett: járt Nyugat-Európában, Londonban, és az Egyesült Államokban, New Yorkban is. 1970-ben megjelent első angol nyelvű versválogatása.

Költészetében majd minden műforma megtalálható. Weörest sokan évszázadok magyar költészetének összegzőjének tartják. Megítélését nagyban nehezíti életművének a magyar irodalomban szinte példa nélküli terjedelmessége, és világképének sokfelé ágazása.

„A verssorok az értelmüket nem önmagukban hordják, hanem az általuk szuggerált asszociációkban; az összefüggés nem az értelemláncban, hanem a gondolatok egymásra-villa-násában és a hangulati egységben rejlik."

Weöres költőideálja a személyiségétől megfosztott poéta, aki saját korlátaitól megszabadulva képes átélni az idő végtelenségét és a világ egészét. Műveiben valahogy egybeszövődik a racionális és az irracionális. Kortársaival, költőtársaival összehasonlíthatatlan, mert nincs olyan mennyiségi mérce, amellyel össze lehet mérni a minőségi különbségeket.

„Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.

Cselekszem és szenvedek, mint a többi,

de legbenső mivoltom maga a nemlét.

 

Barátom, nincs semmi titkom.

Átlátszó vagyok, mint az üveg -- épp ezért

miként képzelheted, hogy te látsz engem?”

(Önarckép)

Elévülhetetlen érdemei vannak az gyermekköltészet megújításában is, pedig ezek a művei elsősorban nem is a gyermekek számára készültek. Inkább a költészet lehetőségeit tágító rím- és ritmusjátékokként születtek. Színes, dallamos versein nemzedékek nevelődtek (Bóbita, 1955; Ha a világ rigó lenne, 1974).

Szerepjátszó készségét és stílusvariációi végtelenségét legszabadabban a Psyché című kötetében bontakoztatta ki: ez a műve a másfél száz évvel korábbi időbe képzelt költőnőnek, Lónyai Erzsébetnek ellentétek közt őrlődő életéről, különös lelkivilágáról szól. A Psychéből Bódy Gábor készített filmet Nárcisz és Psyche címmel.

Weöres 1970-ben megkapta a Kossuth-díjat, és az osztrák állam elismerő díját is. A Kossuth-díjjal járó pénzösszegből Pásztor Béla emlékére újabb díjat alapított. Utolsó nagy fellépése Londonban volt, ahol 1980-ban felolvasói estet tartott. Hosszan tartó, súlyos betegség után 1989. január 22-én hunyt el Budapesten. Sírja feleségével együtt a budapesti Farkasréti temetőben található.