A művészet eszközeivel emlékezik 1956-ra a Magyar Állami Operaház

Ősbemutatókkal, koncertekkel, hangversenyekkel és kiállításokkal emlékezik meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a Magyar Állami Operaház.1956"Nekünk az a dolgunk, hogy a művészet eszközeivel, stilizáltan mutassunk rá ennek a korszaknak, illetve az abból fakadó művészeti alkotásoknak a jelentőségére" - mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Bogányi Tibor karmester a műsorban úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés, hogy két opera világpremierjét is dirigálhatja Budapesten, hiszen a programsorozat október 21-én Einojuhani Rautavaara kortárs finn komponista A bánya című egyfelvonásosával, illetve Varga Judit meghívásos pályázatra írt Szerelem című művével veszi kezdetét.

Ókovács Szilveszter elmondta továbbá, hogy az Opera további programjai között szerepel a Cziffra 1956 című hangverseny, az évforduló előestéjén az Erkel Színházban elhangzik Beethoven Egmont-nyitánya, Bartók 2. zongoraversenye és Brahms 2. szimfóniája, a forradalom évfordulójának napján pedig az Opera nagyszínpadán Állami Díszelőadásra kerül sor.

A Kádár utolsó beszéde című dokumentumjáték ősbemutatóját az Operaház nézőtere alatti trapézpincében tartják, az Erkel Színházban az 56 csepp vér című musical kerül műsorra, de fellépnek az Opera művészei a kassai színházban, és New Yorkban, az ENSZ-székház Közgyűlési termében is.

November 4-én, az 1956-os áldozatok emlékének szentelt nemzeti gyásznapon az Erkel Színházban az 56-os rekviem című koncertet tartják meg. Emellett a színház helyet ad még az 1956 cigány hősei című fotókiállításnak, és A Forradalom, feketén-fehéren című Ács József Ferenc-emlékkiállításnak is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com