Régészeti leletek miatt felfüggesztették az egri belvárosi rehabilitáció egy részét

Késő középkori és a török hódoltság korából származó leletek, épületmaradványok miatt felfüggesztették az egri belvárosi rehabilitációs beruházásnak a Végvári vitézek terére vonatkozó részét - közölte az egri polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője kedden az MTI-vel.

Tuza Róbert elmondta: a régészeti jelentés alapján szükségessé vált a mintegy 200 négyzetméteres terület teljes feltárása három és fél méter mélységig. A kedden kezdődött régészeti munka várhatóan két hónapot vesz majd igénybe. "Ez azonban tovább is tarthat, ha újabb komoly leletekre bukkannak a szakemberek" - tette hozzá.

Eger-2Az irodavezető közlése szerint a feltárást követően a régészek tesznek javaslatot a terület visszatemetésére vagy ha a leletek, épületmaradványok jelentősége nagy, akkor azok bemutatásának mikéntjére. Tuza Róbert hozzátette: a mintegy 5,5 milliárd forintos városrehabilitációs program nem tartalmazza a feltárás 20 és 50 millió forint közötti összegre becsült költségét, amelyet a városnak saját erőből kell fizetnie.

Tuza Róbert szerint a terület eredetileg szeptember 15-re tervezett átadása így 3-4 hónapot biztosan csúszni fog, a parkosításra pedig már csak jövő tavasszal lesz lehetőség. A belvárosi rehabilitációs programban korábban a Dobó téren kerültek elő középkori falmaradványok. A régészeti feltárást követően a romokat visszatemették.
forrás:MTI

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com