Szécsi Pál 69 éves lenne

Szécsi Pál, minden idők egyik legnépszerűbb táncdalénekes ma lenne 69 éves.

SzécsiPál1944. március 19-én, a német megszállás napján született Budapesten minden idők egyik legnépszerűbb hazai táncdalénekese, Szécsi Pál. Nyelvészkutató édesapját néhány hónappal születése után a háborúban lelőtték. Az özvegy édesanya elsőszülött gyermekével nyugatra menekül, a két kisebb gyermekét, Katalint és Pált hátrahagyva. Szécsi Pál állami gondozásba kerül. Szinte gyerekként segédmunkásként kezdett el dolgozni, ahol egy vállalati összejövetelen figyelnek fel előnyös külsejére és stílusára. Sikeres férfimodellként ismerte meg Grażynát, a lengyel modellt.

A szerelem gyors házassággal és még gyorsabb válással végződött. Egy szálloda bárjában elénekelt néhány dalt, ahol ismét a közönségből figyeltek fel tehetségére. Ettől kezdve énektanárhoz járt, indult zenei versenyeken. Helyezést ért el egy eszperantó versenyen, és megnyert egy salgótarjáni amatőr versenyt. A hatvanas évek legsikeresebb szórakoztató műsorához, a Táncdalfesztiválhoz kerestek fiatal énekeseket. Így Majláth Júliát is felkérték, ajánljon tanítványai közül versenyzőt. A "Csak egy tánc" volt című dallal országos elismertséget szerzett 1967-ben. Azonban hiába az elismertség, a rajongók, a sikert sokáig nem tudta megismételni.

Új korszakot jelentett számára az olasz dalok magyar változatok tolmácsolása. Vándor Kálmán magyar szövegeivel számos ma is népszerű itáliai slágert énekelt fel, mint például a "Mint a violák", "Távollét", "Kósza szél", "Ha nem vagy velem" vagy a "Talán sok év után" címűt. Maga is írt dalszövegeket, így az Albinoni "Adagio"-jához, de az "Egy szál harangvirág" (Donauwellen) és a "Kismadár" (Butterfly) magyar szövegét is ő írta.
A sikert nem tudta kezelni. Kívülről magabiztosnak és lezsernek látszott, de belülről egy gyökértelen, tragikus gyerekkorú ember maradt. Bár a nők ezreinek volt bálványa, magánélete is hasonlóképpen tragikusan alakult. Legendás, lángoló szerelme Domján Edit nem tartott sokáig. A színésznő sok mindent tanított neki, színpadi mozgást, megjelenést. Az énekes soha nem tudta magának megbocsátani a csodálatos, ünnepelt művésznő öngyilkosságát. Úgy érezte, neki is szerepe van benne. Depressziójában gyakran kereste az ital vélt segítségét - hiába. Nyolcszor kísérelt meg öngyilkosságot, amely segélykiáltás volt tulajdonképpen környezete felé. Egyszer a szintén életének öngyilkossággal véget vető felfedezettje, Cserháti Zsuzsa mentette meg. (Szécsi Pál 30, Domján Edit 40, Cserháti Zsuzsa 50 évesen lett öngyilkos.) 1974. április 30-án nem jött időben segítség... Temetése a Farkasréti temetőben valóságos tömeghisztériába torkollott. Rajongói még évek múltán is virággal halmozták el sírját. Életéről nővére, Katalin könyvet írt, Pozsgai Zsolt pedig sikerrel vitt színre egy életéről szóló zenés darabot Gergely Róbert főszereplésével.

"Mindenkit vigasztalok,
amíg meg nem halok
Mert rövid az élet,
de én vidáman élek,
Amíg csak lehet." - énekelte a "Nekem minden sikerül" című dalban. Az élet valóban rövidnek bizonyult számára, amit nem és vidáman, de dalai halála után is vigasztalnak.

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com