Szomorúbbak a mai popslágerek

ABBA: gyors ütemű, vidám dalaik ma már nem biztos, hogy slágerek lennének

Torontói és berlini kutatók szerint az elmúlt ötven év popslágerei egyre hosszabbak, lassabbak és szomorúbbak, viszont érzelmileg árnyaltabbak lettek. Míg korábban a pörgős, dúrban íródott szerzemények voltak a befutók, manapság a melankolikus moll hangnemű dalokra indul be a tömeg.

A lassú, moll hangnemű darabok komolyabbnak és szomorúbbnak hatnak, a dúr hangnemű dalok viszont gyors tempóval párosítva hamar felvidítják az embert - ilyen egyszerűen működik a zene pszichológiája, már amennyire azt a könnyűzene kutatói megállapították. A zenehallgatók természetesen eközben nincsenek tudatában, milyen ingereket fogadnak éppen be. Az viszont bizonyos, hogy a popzenének hangulatteremtő hatása van, mely az örömtől kezdve egészen a frusztrációig terjedhet.

Hogy milyen irányba tolódott el az elmúlt évtizedek populáris zenéjének érzelmi világa, arra a berlini Freie Universität tudósai próbáltak meg választ adni nemrégiben, amikor 1000 popslágert vizsgáltak meg az amerikai TOP 40-es listákról az 1965-69, 1975-79, 1985-89, 1995-99 és 2005-09 közötti évekből. A slágereket tempójuk és hangnemük szerint kategorizálták. Az eredmény szerint a moll hangnemű slágerek száma mára megduplázódott, ugyanakkor szélesebb érzelmi spektrumot ölelnek fel, mondta Christian von Scheve, aki E. Glenn Schellenberg torontói pszichológussal együtt vezette a kutatást.

A közös kutatócsoport ötlete kávézás közben pattant ki Schellenberg fejéből, aki egyébként nem csak a torontói egyetem professzora, hanem egyben zeneszerzéssel is foglalkozik. Az volt az érzése, hogy a mai popzene szomorúbb, mint korábban. Hasonló kérdés foglalkoztatta a Christian von Scheve berlini szociológiaprofesszort is, aki időközben a "Languages of Emotion" ("Az érzelmek nyelvei") című kutatáson dolgozott. Így hát közösen kezdték el kutatni, van-e valami rendszer a jelenség mögött.

Az egyes szerzeményeket hosszasan elemezték egyetemisták bevonásával. A hallgatók a dalokat akkordjaikra szedték szét, és lemérték a tempó bpm-jét is ("beats per minute" / "egy perc alatti ütés"). Ezután pedig megkeresték, milyen hangnemben íródtak a népszerű slágerek. Az eredmény: a hatvanas években az amerikai TOP 40-es listákon szereplő dalok 85 %-a dúrban íródott, ma ez csak 42 %. Következésképpen az olyan, egykor óriási slágerként befutott dalok, mint például az elsöprően vidám "Waterloo", mellyel egykor az ABBA kezdte meg világkarriert jelentő zenei pályafutását, ma feltehetően kevésbé találnának hallgató fülekre. Ugyan manapság is íródnak D-dúrban olyan dalok, melyek berobbannak a toplistákra (gondoljunk csak a dán Aqua együttes "Barbie Girl" című habos-babos slágerére), az ilyen dalokra már nem igazán lehet zenei karriert építeni. Schnellenberg arra is rámutat, hogy az érzelmek bonyolultsága az olyan további népszerű, tömegeket érintő műfajokban is tetten érthető, mint a televíziós sorozatok, filmek vagy videójátékok.

A tanulmány több korábbi kutatást hivatott kiegészíteni. Egyikük például az az amerikai pszichológuskutatók által végzett vizsgálat, amely azt az eredményt hozta, hogy a popslágerek az elmúlt évtizedekben egyre negatívabbá és önimádóbbá váltak. A kutatók egy 28 éves periódust vizsgálták, és megállapították, hogy ma sokkal több olyan kifejezést használnak a slágerekké váló dalszövegekben, melyek dühöt vagy antiszociális érzelmeket fejeznek ki (mint például a "gyűlölni" vagy "gyilkolni" igék). Emellett a korábban gyakori "mi", "minket", "mienk" helyét idővel átvette az "én", "engem", "enyém". További pozitív és negatív töltetű kifejezések használatának elemzése után is arra lyukadtak ki, hogy egyre borúsabb hangvételűek a dalok, és egyre inkább előtérbe kerül bennük az egyes szám első személy, azaz a saját fájdalmak, az "én" szomorúsága.

Adele a szerelmi bánatát feldolgozó albumával vált napjaink egyik legsikeresebb női előadójává

Von Scheve szerint társadalmi változások állnak amögött, hogy a mai popslágerek érzelmileg árnyaltabbak, összetettebbek lettek, mint elődeik. Szerinte ma másképpen, a maguk ellentmondásosságával együtt ítélik meg az emberek az érzelmeket. Ennek egyik oka szerinte az, hogy az ipari társadalmakban az emberek egyre inkább érzékelik az érzelmi ambivalenciákat, és már nem fontos számukra, hogy kizárólag a jó és a rossz kategóriában gondolkodjanak. Elfogadják és értékelik az érzelmek gazdagságát, és sokkal inkább hajlanak az "is-is" állapotok felé. A változás másik oka feltehetően az, hogy fokozatosan előtérbe kerül az ember érzelmi világának vizsgálata, az emocionális "én" felé való fordulás, ami nagyjából az elmúlt húsz évben figyelhető meg, és ami nyomot hagy a művészetben és így a popzenében is. A kutató ezt "a társadalom pszichologizálásnak" nevezi, és ide tartoznak a manapság gyakran használt kifejezések is, mint az "érzelmi intelligencia", vagy a "személyes kompetencia" az oktatásban vagy munkaügyi életben. Míg a hatvanas években a racionalitást élesen elválasztották az ember érzelmi életétől, ma már a tudományos kutatások is egyre többet foglalkoznak az ösztönök vizsgálatával, vagy például azzal, mekkora szerepe van az intuíciónak döntéseink meghozatalában.

A szociológusok azt feltételezik, hogy a populáris zene mindig visszatükrözi a társadalmi átalakulások egy részét. Emellett azt az érdekes jelenséget is megfigyelték, hogy az utóbbi öt évtized popzenéje meglepő párhuzamot mutat a klasszikus zene fejlődésével. Utóbbi ugyanis a 17. és 18. században a tanulmányok szerint vagy egyértelműen vidám, vagy egyértelműen szomorú volt. Legkésőbb a romantika korában kezdődött meg aztán a tendencia, melynek során egy kompozíción belül már több érzelmi árnyalat volt megkülönböztethető.

A kutatás felveti azt az izgalmas kérdést is, hogy létezik-e vajon egy egyfajta össztársadalmi hangulat, és mondjuk egy hozzá passzoló "soundtrack". A téma úgy tűnik, nem csak a szociológusokat és pszichológusokat foglalkoztatja. Nick Hornby angol regényíró, a "Pop, csajok, satöbbi" szerzője valószínűleg ugyanazt a kérdést tette fel, amikor így fogalmazott: "Vajon azért hallgatok popzenét, mert szomorú vagyok, vagy azért olyan nyomorúságos az élet, mert popzenét hallgatok?"

Forrás: spiegel.de