Új gasztronómiai fesztivál színesíti Békéscsaba programkínálatát

Házipálinka-kóstoló és Pörköltölő Fesztivált rendeznek szeptember 16. és 18. között Békéscsabán. Az új rendezvény a békési megyeszékhely programkínálatát színesíti, a szervezők reményei szerint a közeljövőben felnőhet a Kolbász-, valamint a Sör- és Csülökfesztivál mellé.food4Fülöp Zoltán, a fesztivál ötletgazdája az MTI-nek elmondta: nagyon sokan főznek jó házipálinkákat, amelyeket a nagyközönség soha nem ismerhet meg. Egy barátjával tavaly nyáron kezdtek azon gondolkozni, hogyan lehetne ezen változtatni.

"A gordiuszi csomót úgy tudtuk átvágni, hogy kiderítettük, ha a házipálinkákat adóraktár igénybevételével zárjeggyel látjuk el, akkor ugyanúgy viselkednek, mint a kereskedelmi főzdék termékei, vagyis kóstolhatóvá és eladhatóvá válnak" - mondta.

A fesztivál szervezői ezért várják a házipálinkát otthon főző vagy bérfőzető gazdák jelentkezését, akiknek az italát egy érzékszervi előszűrést és laboratóriumi vizsgálatot követően felvásárolják.

A pálinkákat a termelők arcképével vagy egy fantázianévvel ellátott címkével látják el, így azokat a fesztiválra kilátogatók megkóstolhatják és ha akarják, meg is vásárolhatják.

Fülöp Zoltán az MTI-nek elmondta: alig kezdték el népszerűsíteni a rendezvényt, máris több pálinkakészítő megkereste, hogy szeretné benevezni a termékét. Fabulya Attila okleveles pálinkabíró, a Csabai Pálinka Klub elnöke a fesztivál legfontosabb céljának a házipálinkák minőségének a javítását, valamint a fogyasztói szokások befolyásolását nevezte.

Tavaly 20 millió liter házipálinkát főztek, a bér- vagy magánfőzött pálinkák hetven százaléka azonban hibás - magyarázta. A pálinkafőzés gyakorlatának kifehérítését és a minőség javítását tartja a fesztivál legfontosabb hozadékának Szántó Zsolt, a békéscsabai polgármesteri hivatal kabinetfőnöke és Herczeg Tamás önkormányzati képviselő is.

Fülöp Zoltán elmondta: a pálinkakóstolás mellett pörköltfőzést is szerveznek, mindhárom nap tematikus lesz. Az elsőn sertés, a másodikon marha, a harmadikon csirkepörköltöt készíthetnek a jelentkező csapatok, baráti társaságok.

Emellett a szervezők kísérő rendezvényként gyümölcskertészeti kiállítást és vásárt, valamint a gyümölcstermesztés és a házipálinka-főzés témájában szakmai konferenciát is szerveznek. A három nap kínálatát koncertek és kulturális események is tarkítják majd, a fellépők körét a szervezők a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

A fesztiválról a www.hazipalinkakostolo.hu oldalon lehet olvasni. Magyarországon az Európai Bíróság döntése után, amely megszüntette a magánszemélyek esetén a pálinkafőzés adómentességét, bevezették a párlatadójegy-rendszert és kötelezővé tették a desztillálóberendezések regisztrációját.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint azóta több mint 13 ezer párlatadójegyet adtak ki és 15 ezer715 berendezést regisztráltak. A tiszta gyümölcs- és törkölypárlinkák 2004 óta élveznek uniós eredetvédettséget. Az 55 tételből álló hungarikum-gyűjtemény első helyén a pálinka, második helyén a törkölypálinka áll.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com