A középfokú oktatást átalakító intézkedések célja, hogy a tanulók személyiségükhöz, készségeikhez és képességeikhez illeszkedő iskolatípust és ezen keresztül a megfelelő életpályát választhassanak, am...
A kormány adományaként egy, az Osztrák-Magyar Monarchiát bemutató könyvsorozat hasonmás kiadása kerül 110 Bács-Kiskun megyei, középiskolai, valamint egyetemi- és közkönyvtárba – közölte a Könyvtárellá...
A monetáris ösztönzés folytatásának szükségessége mellett foglalt állást Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülést követő tájékoztatón.
[caption id="attachme...
Alaposan megjárta egy fiatal kínai nő, aki mellnagyobbító kezelésen vett részt egy japán központban.
A csak Cao néven említett hölgynek dús szőrzet nőtt a mellkasán, feltehetően egy nem hivatalos for...
Enyhe emelkedéssel indították a kereskedést csütörtökön a fontosabb New York-i tőzsdemutatók.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,12 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,02 százalékkal, a te...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Az egyik televíziós csatorna előzetesét mutatjuk be, ahol Paul Rosolie-t a vadon élő állatok szakértőjét egy anakonda egészben nyel le.
Természetesen Paul Rosolie nem áldozta volna fel csupán a nézet...
A kétoldalú gyakorlati együttműködés ugyan fokozódik, a Kína és az Egyesült Államok közötti kölcsönös - stratégiai - bizalmatlanság egyre nő, s ez veszélyes jel - vélte a kínai központi pártlap, a Zse...
A Jobbik azt sürgeti, hogy "bemondás" helyett tényekkel tisztázzák a felek az amerikai beutazási tilalom ügyét.
Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról b...
Mi a különbség az iszlám pénz és a nem iszlám pénz között? Mi a különbség iszlám bank és nem iszlám bank között?
A napokban az OxygenHirugynokseg közzé tett egy videót, amelyet mindannyiunknak érdeme...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A MOL Bubi (Budapest Bicikli) kerékpárjait is figyelembe veszi a Budapesti Közlekedési Központ utazásszervező- és utastájékoztató programja, a Futár - közölte a központ csütörtökön az MTI-vel.
A Fu...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint Vida Ildikó NAV-elnök ügyében nem az a fő kérdés, hogy kit és hogyan tájékoztatott, hanem az, hogy magyar embereket lehet-e bizonyítékok né...
Az Együtt-PM szerint a legfőbb ügyész "bűnsegédként asszisztál" Orbán Viktor "korrupt kormányának" további működéséhez a beutazási tilalommal kapcsolatos magatartásával. A legfőbb ügyész erre úgy reag...
