Dús szőrzet nőtt a kínai nő mellén a mellnagyobbító kezeléstől

Alaposan megjárta egy fiatal kínai nő, aki mellnagyobbító kezelésen vett részt egy japán központban.


A csak Cao néven említett hölgynek dús szőrzet nőtt a mellkasán, feltehetően egy nem hivatalos forrásból beszerzett japán olajtól.

A nő még 2012-ben jelentkezett be a speciális masszázsra, miután megtudta, hogy a mellében jóindulatú daganat van.

A kezelések alatt jutott tudomására a mellnagyobbítási lehetőség, amelytől egy mérettel nagyobb lettek volna a keblei. Cao elhatározta, hogy belevág és csaknem 17,7 millió forintnak megfelelő összeget fizetett ki a heti kezelésekre.

bra

Egy ideig minden jól ment, de a szerek irritálni kezdték a bőrét. Mikor emiatt panaszkodott, egy Japánból rendelt olajat kezdtek el nála alkalmazni.

Ettől viszont a melle szőrösödni kezdett, sűrű szőr nőtt ki rajta, amely fekete színű volt.  

A nő beperelte a céget, amiért a japán krém mellékhatása miatt szőrzete nőtt. Az egészségügyi központ szerint viszont ezt az okozta, hogy felborult a hormonháztartása egy teherbeesést elősegítő kezelés miatt.

toptoptop

A vizsgálat azonban Cao-t igazolta, kiderült, hogy a japán krémet nem hivatalos forrásból szerezték be. Ezért a mellközpont a felelős a nőnél kinőtt bizarr szőrzetért.

A kezelést félbeszakították és a többire előre befizetett összeget is vissza kellett fizetniük a nőnek. Akinek saját magának kell majd kifizetni a beavatkozást, aminek során eltávolítják a mellszőrzetét.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

http://ujhazak.com