Izraeli hadsereg: 800 izraeli katona halt meg a gázai és a libanoni háború kezdete óta

Nyolcszáz izraeli katona halt meg a gázai és libanoni fegyveres konfliktus kezdete, tavaly október 7-e óta a harcokban érintett térségekben – közölte az izraeli hadsereg szerdán.

Tejtermékrészlegeket ellenőrzött a Nébih

Kereskedelmi egységek tejtermékrészlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Már várják a nevezéseket a 17. Kecskeméti Animációs Fesztiválra

Már várják a nevezéseket a 17. Kecskeméti Animációs Fesztiválra (KAFF), amely kétévente mutatja be a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermést, és amelyet jövőre a megszokottnál korábban, május 27. és június 1. között rendeznek meg - közölték a szervezők az MTI-vel.

Illés Boglárka: Magyarország abban érdekelt, hogy a háború mihamarabb véget érjen

Magyarország abban érdekelt, hogy Oroszország ukrajnai háborúja mihamarabb véget érjen – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Harmincnégy hazai induló a kutyasportok kaszói Eb-jén

Harmincnégy hazai induló vesz részt a csütörtöktől vasárnapig tartó kutyasportok Európa-bajnokságán, amelyre a Somogy vármegyei Kaszó településen és a körülötte elterülő erdőkben kerül sor.

Tánczos Barna: egyre több román is Kelemen Hunort támogatja

Egyre több román mondja azt, hogy Kelemen Hunor a legjobb jelölt, az ellenfelek is egyre több elemet vesznek át a programjából.

Erdő Péter bíboros és Megyeri Jonatán rabbi nyitotta meg a római holokauszt konferenciát

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Megyeri Jonatán, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija nyitotta meg a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján a szentszéki diplomáciának a magyar zsidókért végzett munkájáról rendezett konferenciát.

Volodimir Zelenszkij: nem lesz egyszerű, de Donald Trump képes lehet lezárni a háborút

Donald Trump képes lehet lezárni az ukrajnai háborút, ha az Egyesült Államok rendelkezésére álló minden eszközt felhasznál ennek érdekében - mondta Volodimir Zelenszkij a Fox News hírtelevíziónak adott, kedden sugárzott interjúban.

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre összehívta a Védelmi Tanács ülését az ukrajnai háború legújabb fejleményei, illetve a konfliktus eszkalációjának fokozott veszélye miatt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

BRFK: 62 rendbeli zsarolással gyanúsítanak egy fiatal nőt

Hatvankétrendbeli zsarolással gyanúsítanak egy 24 éves nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.

Alkuszszövetség: a vártnál élénkebb az év végi kgfb-kampány

Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő szerződését - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.