MÖSZ: az utasok érdekét szolgáló megállapodás született a főváros és a kormány között

Jó minden utasnak, jó az agglomerációnak, jó Budapestnek és jó az országnak is a budapesti és az agglomerációs közösségiközlekedés-tarifaközösségről született megállapodás.

GVH: a hitelelvevőknek és a gazdaságnak is érdeke a hitelezési verseny élénkülése

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli a vállalati hitelek átmeneti kamatcsökkentését, mert a hitelezési versenyt élénkítve kedvez a hitelfelvevőknek és hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához - közölte a GVH kedden az MTI-vel.

Szijjártó Péter: aláírásra került a jövőbeli szegedi BYD-gyár telkének adásvételi előszerződése

Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Beleegyezett az észak-írországi önkormányzatiság helyreállításába a legnagyobb britpárti unionista párt

Feltételesen beleegyezett a csaknem két éve nem működő észak-írországi önkormányzatiság helyreállításába a Demokratikus Unionista Párt (DUP), a legnagyobb britpárti protestáns politikai erő.

Visszaesett a cseh gazdaság 2023-ban

Tavaly éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban a 2022-es 2,4 százalékos növekedés után - közölte első becslése alapján a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

NÚSZ: mintegy 3,3 millió tavalyi éves e-matrica érvényessége jár le január 31-én

Mintegy 3,3 millió - 2023-ra váltott - éves autópálya-matrica érvényessége jár le 2024. január 31-én éjfélkor - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) kedden az MTI-nek küldött közleményben.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki illegálisan kereskedett potencianövelőkkel

Vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy férfival szemben, aki jelentős mennyiségű illegális potencianövelőt tartott kereskedelmi céllal Budapesten és Vecsésen - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki börtönbe csempészett drogot

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki pénzért vállalta, hogy kábítószert ad át a börtönben egy elítéltnek.

A Romániában dolgozó vendégmunkások száma 75 ezerre nőtt

Tavaly év végén 75 ezer Európai Unión kívüli vendégmunkás dolgozott Romániában - írja az economica.net a Bevándorlásügyi Felügyelőség (IGI) adatai alapján.

Menczer Tamás: a kormány elvárja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja a 2015 előtti jogokat

A magyar kormány elvárása, hogy Ukrajna biztosítsa a kisebbségeknek korábban már megszerzett jogait - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.

BUX: 63 192,66 pont, alig változott nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,11 pontos csökkenéssel, 63 192,66 ponton nyitott kedden.