Szélsőségesek és terroristák listájára került Navalnij két volt munkatársa

A szélsőséges személyekről és a terroristákról nyilvántartott listára tette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus két volt munkatársát, Leonyid Volkovot és Ivan Zsdanovot pénteken az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).

Újraválasztották a FIG sportolói bizottságának magyar alelnökét

Újraválasztották a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) sportolói bizottságának magyar alelnökét.

A francia baloldali elnökjelöltek a vakcinák szabadalmi oltalmának feloldását szorgalmazzák

Négy francia baloldali elnökjelölt a koronavírus elleni vakcinákat gyártók szellemi tulajdonjog-védelmének megszüntetését szorgalmazza és ennek érdekében nemzetközi fellépésére kérte pénteken Emmanuel Macron államfőt.

Nagy László: ha holnaputánig játszottunk volna, akkor sem nyerünk

Nagy László csapatvezető pénteken úgy fogalmazott, a magyar férfi kézilabda-válogatott annyira a valós tudása alatt teljesített, hogy ha holnaputánig játszik, akkor sem győzte volna le Hollandiát a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.

Nyilatkozatot írt alá az ukrán és az azeri elnök a hibridháborús fenyegetések elleni közös fellépésről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ilham Aliyev azeri államfő pénteken Kijevben közös nyilatkozatot írt alá, amelyben megerősítette, hogy támogatja egymás államának szuverenitását, területi integritását, valamint közösen lép fel az orosz hibridháborús fenyegetésekkel szemben.

Europol: több mint 1530 lőfegyvert koboztak el összehangolt műveletekben Európa-szerte

Bűnelkövetéshez használt, vagy használni tervezett, átalakított riasztó- és gázfegyverek illegális kereskedelmét célzó nemzetközi műveletben 1534 lőfegyvert foglaltak le decemberben Európa-szerte - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) pénteken.

Továbbra is többfelé magas a légszennyezettség

Továbbra is többfelé magas a légszennyezettség szintje a szálló por miatt.

Három országos nemzetiségi mandátumot adott ki az NVB

Három megüresedett országos nemzetiségi mandátumot adott ki pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A népszámlálással kapcsolatos tájékoztatási kampányt indít az RMDSZ

A márciusban kezdődő népszámlálással kapcsolatos tájékoztatási kampányt indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Emlékkiállítás nyílt Deák "Bambáról" születésének 100. évfordulója alkalmából

Emlékkiállítás nyílt a Fradi Múzeumban a rekordgólkirály Deák "Bamba" Ferencről abból az alkalomból, hogy a magyar labdarúgás legendás alakja 100 évvel ezelőtt, 1922. január 16-án született.

Átadták a német nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat

Három német nemzetiségi iskola tizenhárom diákja vehetett át tanulmányi ösztöndíjat pénteken a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégiumban.

Megújította együttműködését a Magosz és 17 agrár szakmaközi szervezet

További öt évre megújította, ezzel megerősítette korábbi együttműködését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) valamint a teljes agrár-, élelmiszer- és erdőgazdaságot lefedő 17 szakmaközi szervezet, a megállapodást pénteken írták alá sajtótájékoztató keretében.