Vádat emeltek Törökországban a gyilkosság 20 szaúdi gyanúsítottja ellen

Az isztambuli főügyészség szerdán vádat emelt 20 szaúdi gyanúsított ellen a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi 2018 őszi meggyilkolásának ügyében - jelentette a Demirören török hírügynökség.

Erős kezdés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.

BUX: 32 614,99 pont, alig változott a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,43 pontos emelkedéssel, 32 614,99 ponton nyitott szerdán.

Téli dobó versenysorozat: sok egyéni csúcs

Megrendezte téli versenysorozata harmadik fordulóját a Szombathelyi Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, a viadalon több egyéni csúcs született.

Tábori kórházat állítottak fel Budapesten

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán - írta a honvedelem.hu.

Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés az elemző szerint

Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Kreatív tevékenység gyerekeknek a karantén idejére

Kreatív tevékenység gyerekeknek a karantén idejére

Húsz játékos, izgalmas, önállóan végezhető elfoglaltság, ami a gyerekek környezete számára is érdekes lehet.

Meghaladta a 422 ezret a fertőzöttek száma világszerte

Elérte a 422 989-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre.

Fehér Ház: megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről

Az Egyesült Államokban megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről, amely az új típusú koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek orvoslását célozza - jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban Washingtonban Eric Ueland, a Fehér Ház jogi igazgatója.

Kanadai védőt igazolt a finn élvonalból a Fehérvár jégkorongcsapata

Kanadai védőt igazolt az osztrák jégkorongligában érdekelt Fehérvár AV19.

Bakondi: állóháború alakult ki a török-görög határon

A migránsok folyamatosan megpróbálnak áttörni a török-görög határon, ezért állóháború alakult ki ott - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Horvát EU-ügyi államtitkár: az EU megállapodásra jutott a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Albániával és Észak-Macedóniával

Az Európai Unió európai ügyekkel foglalkozó tanácsa politikai megállapodásra jutott arról, hogy meg lehet kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával - közölte Andreja Metelko Zgombic horvát európai ügyekért felelős államtitkár online sajtótájékoztatóján kedden.