ITM: idén 167,5 milliárd forintot biztosít a kormány a kkv-k erősítésére

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában.

Áder: a horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön, a Magyar Országos Horgász Szövetség által szervezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, Székesfehérváron.

Semjén: a szenvedélyünk Magyarország

A kormány ars poeticája, a szenvedélyünk Magyarország, ennek a szenvedélynek a megvalósítása pedig az országépítés - fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Zalaegerszegen.

LMP: a Fidesz klímatagadóvá vált

Az LMP európai parlamenti választási listavezetője szerint a Fidesz klímatagadóvá vált, vagyis homokba dugja a fejét a 21. század legfontosabb kihívásával szemben.

Hamilton volt az első szabadedzés legjobbja

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki első szabadedzésén.

Az EJI megegyezett a Deezer internetes zeneszolgáltatóval

Megegyezéssel zárul az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület) és a Deezer internetes streaming zeneszolgáltató több mint fél évtizede indított próbapere.

Négy nagy hadijáték várja a közönséget a 12. Tatai Patarán

Több mint 300 hagyományőrző vitéz részvételével négy nagy hadijáték várja a közönséget a 12. Tatai Patara török kori történelmi fesztiválon május 31. és június 2. között.

Június 17-én kezdődik a 15. Magyar Táncfesztivál Győrben

Június 17. és 22. között 15. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, június 18. és 20. között pedig az 5. Gyermek Táncfesztivált Győrben, az eseményen több mint húsz produkciót láthat a közönség - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön a megyeszékhelyen.

Romlott májusban az ifo intézet német üzleti hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott májusban a Müncheni Egyetem ifo gazdaságkutató intézetének német üzleti hangulatindexe.
Vedd át a személyes mennyei próféciádat!

Vedd át a személyes mennyei próféciádat!

Válaszd ki azt a keresztet, amellyel együtt rezonálsz, majd olvasd el az Univerzum útmutatását!

A mesebeli számok világára épül idén a fehérvári Hetedhét Játékfesztivál

A mesebeli számok világa lesz a középpontban az idei Hetedhét Játékfesztiválon, amelyet hetedik alkalommal rendeznek meg a hétvégén Székesfehérvár belvárosában.

Folyamatosan újulnak meg a MÁV vonatai

Folyamatosan újulnak meg a MÁV-Start vasúti kocsijai, a 2012-ben indult felújítási programban eddig már több mint 750 személykocsit modernizáltak - közölte a MÁV-Start az MTI-vel csütörtökön.