A korábban várt 3 százaléknál erősebb, 5-6 százalék közötti, euróban mért csoportszintű árbevétel-emelkedésre számít a Richter Gedeon Nyrt. az idén - mondta Orbán Gábor, a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója a cég második negyedévét értékelő sajtóbeszélgetésen kedden, Budapesten.
Az AutoWallis Nyrt. árbevételének robosztus növekedését tervezi: 2024-re a tavalyi 65,5 milliárd forintos konszolidált árbevétele több mint duplájára, 142 milliárd forintra, az akvizíciókkal együtt csaknem háromszorosára 187 milliárd forintra nő az üzleti tervük szerint.
Kevesebb takarítócég működik Magyarországon, a számuk öt éve csökken, ugyanakkor a szektor árbevétele és dolgozóinak létszáma már emelkedik - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 17,2 milliárd forint árbevétellel zárta a tavalyi évet, amely mintegy 10 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Jelentős árbevétel növekedéssel számol idén a miskolci FUX Zrt., a szabad vezetékek, szigetelt légvezetékek, földkábelek, vasúti felsővezetékek gyártására szakosodott társaság a tavalyi 13 milliárd forint után az idén 15 milliárd forintot meghaladó bevételt tervez.
A 100 százalékban magyar tulajdonú Foxpost csomagautomata-hálózat idén 600 millió forintos, jövőre pedig már 1 milliárd forint feletti árbevételre számít, a várható növekedést a hálózat folyamatos bővítésével magyarázták, illetve azzal, hogy egyre többen veszik majd igénybe a cég szolgáltatásait.
A UPC Magyarország árbevétele 5,5 százalékkal nőtt az idei év harmadik negyedévében, a lakossági és üzleti előfizetőinek száma pedig 23 ezerrel, 865 ezerre emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a távközlési szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
A járműkövető rendszerek fejlesztésével és menedzselésével foglalkozó WebEye Hungary 2017-es árbevétele a vártnál nagyobb mértékben, 2,01 milliárd forintról 2,2 milliárd forintra nőtt.
Több mint 10 milliárd forintos árbevételt ért el 2017-ben az Akker-Plus Kft. építőipari cég az előző évi 8,24 milliárd után, miután a tervezett 1 milliárd helyett 2,6 milliárd forinttal nőtt a cég kereskedelmi forgalma - közölte a vállalat az MTI-vel.
Tavaly lépte át először a 60 milliárd eurós (18 660 milliárd forint) határt az Audi AG árbevétele; a 60,128 milliárd eurós adat 1,4 százalékkal, azaz mintegy 800 millióval haladja meg az előző évit, miközben 0,6 százalékkal, 1 867 738 darabra emelkedett a kiszállított járművek száma - hangzott el a
A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét - mondta el az MTI-nek a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Tatabányán.
Növelte árbevételét és termékértékesítési volumenét az előzetes adatok szerint tavaly a Gyulahús Kft. - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonú vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-t.