Vádat emeltek az apját leszúró magyarbánhegyesi férfi ellen

Vádat emelt a Békés Vármegyei Főügyészség egy 26 éves magyarbánhegyesi férfi ellen, aki az utcán leszúrta az apját és egy másik férfit is megkéselt tavaly decemberben - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a Főváros XI. kerületében - jelentette be a KNyF főügyésze szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Vádat emeltek a juhászait embertelen körülmények között tartó gazdálkodó ellen Kecskeméten

Vádat emeltek egy gazdálkodó ellen Kecskeméten, aki éveken át embertelen körülmények között, fizetség nélkül dolgoztatta és rendszeresen bántalmazta idős juhászait - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen Hatvanban

Szándékosan ütött el egy macskát egy nő, aki ellen állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Hatvani Járási Ügyészség - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki konyhakéssel szúrta le a testvérét

A Békés Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 49 éves szarvasi férfi ellen, aki egy vita hevében konyhakéssel halálra szúrta a testvérét májusban - tájékoztatta a vármegyei főügyészség szerdán az MTI-t.

Bűncselekmény miatt elvesztett lakás visszaszerzéséért nyert pert az ügyészség

Pert nyert az ügyészség egy idős francia nő bűncselekmény következtében elvesztett lakása tulajdonjogának visszaszerzéséért - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Fejérben

A Fejér Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt tíz férfival szemben, akik a szervezetten működő kábítószer-kereskedelemmel egy év alatt mintegy 65 millió forint vagyongyarapodást értek el.

Egy zalaegerszegi étterembe hajtó autós ellen emeltek vádat

Ittasan és bedrogozva kidöntött egy tűzcsapot, majd autójával a portált átszakítva egy üres étterembe hajtott tavaly májusban egy zalaegerszegi férfi, aki ellen most emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki több mint egytonnányi haltetemet borított egy termőföldre

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki az általa üzemeltetett halastóban elpusztult haltetemeket egy mezőgazdasági területre borította - közölte az ügyészség kedden a honlapján.

Üzletszerű kerítéssel vádol az ügyészség egy nőt és egy férfit

Üzletszerű kerítés bűntette miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy nővel és egy férfival szemben, akik aktívan közreműködtek prostituáltak tevékenységének szervezésében, illetve biztosították a szükséges tárgyi feltételeket - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Gabonatárolóban gázolta halálra munkatársát egy férfi

Halálos baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen, aki tavaly nyáron egy gabonatárolóban pótkocsis traktorjával halálra gázolta munkatársát - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Ügyészség: ételtől fulladhatott meg a kétéves nyíregyházi kisfiú

Evés közben félrenyelt, ettől fulladhatott meg az a kétéves kisfiú, akinek a holttestét szombaton találták meg nevelőszülei autójában Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.