Oláh Gyárfás: a magyar autósport egyik ünnepe következik

A hazai autósport egyik ünnepének nevezte a Hungaroringen szombaton és vasárnap sorra kerülő Super Racing Festivalt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

Hat ország több mint 200 autója a Hungaroringen

Egy év kihagyás után kedden és szerdán rendezik meg a Hungaroringen és környékén a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, melyre ezúttal hat országból érkeznek versenyzők, a nézők pedig több mint 200 autót láthatnak a mogyoródi Forma-1-es pályán.

Csütörtöktől működik az ideiglenes rendőrőrs a Hungaroringnél

Csütörtöktől hétfő reggelig működik az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából felállított "rendőrtábor" a Hungaroringnél, a pálya melletti parkolóban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen csütörtökön.

Nézők előtt rendezik az idénynyitót a Hungaroringen

Elkezdődött a jegyértékesítés a gyorsasági kamion Európa-bajnokság június 12-13-án, a Hungaroringen sorra kerülő idénynyitó versenyhétvégéjére.

Nézők előtt rendezne futamot a Hungaroring

Száz nappal a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring Sport Zrt. bejelentette, hogy nézők előtt tervezi megrendezni az idei versenyhétvégét.

Változott a versenynaptár, augusztusban lesz a magyar futam

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel megváltoztatták a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es idényének versenynaptárát, melyben így augusztusi dátummal kapott helyet a Hungaroringen sorra kerülő magyarországi forduló.

Gyulay: idén közel 200 napra van lekötve a Hungaroring

Idén közel 200 napos hasznosításra van lekötve program a mogyoródi versenypályán - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója.

Gyulay: jól vizsgázott a rendszer

Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Gyulay: szeptemberben elkezdődhet a négy éve várt tervezési folyamat

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyjából szeptember környékén elindulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépületének átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozó tervezési folyamat.

Július 19-én lesz a verseny a Hungaroringen

Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

A Bild szerint duplázhatnak a Hungaroringen

A Bild értesülése szerint a koronavírus-járvány miatt megtépázott Forma-1-es idényben két futamra is sor kerülhet a Hungaroringen.

Gyulay Zsolt: rengeteg forgatókönyv létezik a Magyar Nagydíjra

Rengeteg forgatókönyv létezik a Forma-1-es Magyar Nagydíjra vonatkozóan Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.