Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) két vizsgálóbizottság felállítását kéri a Kínával folyamatban lévő két kereskedelmi vitájának rendezése érdekében, a Litvániára, illetve a csúcstechnológiai szabadalmakra vonatkozó kereskedelmi korlátozások ügyében.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke december 1-jén Pekingbe utazik, hogy találkozzon Hszi Csin-ping kínai elnökkel - tájékoztatott az az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozó fórumaként létrehozott Európai Tanács csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Októberben közel két éve az első alkalommal csökkentek éves bázison a termelői árak Kínában a pekingi nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése alapján.
A Kínában zajló változások miatt Németországnak is változtatnia kell az ázsiai országgal folytatott politikáján - írta Olaf Scholz német kancellár.
A holland külügyminisztérium elrendelte az ország területén működtetett, kínai kormányzati hivatalok, azaz a feltételezések szerint a kínai rendőrség engedély nélkül létrehozott két irodájának azonnali bezárását - közölte a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerdán.
A holland külügyminisztérium vizsgálatot kezdeményezett az ország területén működtetett, állítólagos kínai kormányzati hivatalok, azaz - feltételezések szerint - a kínai rendőrség engedély nélkül létrehozott két irodája tevékenységének felderítésére.
Az unió saját érdekeinek érvényesítése mellett törekedni kíván a kölcsönösségre és a kiegyensúlyozottságra a Kínával ápolt gazdasági kapcsolatok terén, továbbá úgy gondolja, hogy szükséges az együttes elkötelezettség a globális kihívások közös kezelése érdekében.
Tragikus következményekkel járna a gazdasági együttműködés megroppanása az Európai Unió és Kína között, ezért Magyarország minden ilyen kezdeményezést visszautasít - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A magyarok döntő többsége szerint az Egyesült Államok és Kína az egyértelmű nyertesei, az összes többi szereplő - élén az Európai Unióval és Magyarországgal - pedig vesztese a brüsszeli szankciós politikának és a szankciók gazdasági hatásainak.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Szeptemberben négy havi mélypontra csökkent a kínai nemzeti statisztikai hivatal, az NBS általános gazdasági teljesítményt tükröző kompozit beszerzésimenedzser-indexe.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet jövő heti szamarkandi csúcstalákozója alkalmából tárgyal majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök - jelentette be Andrej Gyenyiszov, Oroszország pekingi nagykövete újságíróknak szerdán Pekingben a TASZSZ jelentése szerint.
Az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor követve a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát, Kínában készül az új idényre.