Az élelmiszeripari önellátáshoz folyamatos kapacitásbővítések szükségesek, ez ráadásul azért is fontos, mert minél több beruházást kell végrehajtani annak érdekében, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen az európai recesszió alól - közölte Szijjártó Péter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzeti válaszra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Somogyszobon.
Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, megfelelő és hatékony működése nemzetbiztonsági jelentőséggel is bír, a kormány célja az ellátás folyamatos garantálása és emellett az exportteljesítmény javítása - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Tragikus következményekkel járna a gazdasági együttműködés megroppanása az Európai Unió és Kína között, ezért Magyarország minden ilyen kezdeményezést visszautasít - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A Török Áramlat működése ismét teljes mértékben biztonságban van hosszú távon is, miután a holland hatóságok visszaadták az Oroszországot Magyarországgal összekötő gázvezeték karbantartási, javítási munkáinak egy jelentős részéért felelős cég exportengedélyét.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Fenntartjuk a kijevi nagykövetség működését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel, mielőtt repülővel Luxemburgba indult az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozására.
A kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött a francia Alstommal, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen a küszöbön álló európai recesszió alól - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással, hagyják elhalni a kommunikációs csatornákat, azzal feladják a békének még a reményét is a jelenlegi szörnyű helyzetben - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A jelenlegi válsághelyzetben még inkább felértékelődik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a szomszédos országokkal, így a magyar-szlovén kapcsolatok is rendkívül előnyösek mindkét fél számára - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország akkor tudja fenntartani a gazdaság növekedési pályáját, ha továbbra is sikeresen ösztönzi a nagy nemzetközi vállalatok magyarországi munkahelyteremtő beruházásait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország készen áll arra, hogy részt vegyen abban a közös határvédelmi erőben, amely a szerb-északmacedón határt védené az illegális bevándorlók ellen, és jelentős hozzájárulást adjon mind a határőrök, mind technológia szempontjából ahhoz, hogy a határt a lehető leginkább meg lehessen védeni.
Mintegy 1500 Fradi-szurkolót várnak Szerbia fővárosába, Belgrádba az Európa Liga mérkőzésére; a szurkolókat a szabadkai főkonzulátus négy munkatársa várja a határátkelőhelyen, hogy segítsék a zökkenőmentes átlépést - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.