Törökország támogatja, hogy az ENSZ békefenntartókat küldjön a Donyec-medencébe, és kész is részt venni egy ilyen misszióban - közölte hétfőn az ukrán elnöki hivatal Petro Porosenko államfő isztambuli látogatásának eredményeiről beszámolva.
Törökország a legfőbb szíriai kurd párt egykori vezetője, Száleh Muszlim őrizetbe vételét és kiadását kérte Berlintől - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség.
Kifejezetten városi harcra kiképzett török alakulat lépett be az északnyugat-szíriai Afrín kerületbe, miután a térségben január 20. óta zajló török offenzíva az első nagyobb települések bevételére készül - jelentette hétfőn a Dogan török hírügynökség.
Elfogatóparancsot adtak ki pénteken Ankarában a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) egyik társelnöke, Serpil Kemalbay, valamint további 16 ember ellen, amiért megpróbáltak tüntetést szervezni a szíriai Afrín körzetében indított török hadművelet elleni tiltakozásul.
Törökország teljesítette az Európai Unió által támasztott 72 kritériumot, és a schengeni vízummentesség mihamarabbi megadását várja - mondta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szerdán Ankarában, az államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján.
Megállapodást írt alá Oroszország és Törökország arról, hogy Moszkva hitelt nyúlt Ankarának Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszerek megvásárlásához - jelentette ki Szergej Csemezov.
Immár 311 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál január 20-án indított török hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában - közölte hétfőn a török belügyminisztérium.
Visszavettek munkahelyére 1823, korábban elbocsátott közalkalmazottat Törökországban egy pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Belgrád kiadta Ankarának azt a kurd aktivistát, aki Belgrádtól kért menedéket, mert Törökországban 15 évnyi börtönbüntetésre ítélték az alkotmányos rend elleni tevékenység - adta hírül az N1 regionális hírtelevízió kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Újabb török befektetésekre lehet számítani Szerbiában, és a tervek szerint az év végéig két új török tulajdonú gyár kezdi meg a működését az ország déli részén.
Ötven évvel ezelőtt külföldre csempészett római kori szarkofág került vissza Svájcból Törökországba - számolt be róla a Habertürk török hírportál csütörtökön.
Újabb 928 állami alkalmazottat bocsátottak el munkaköréből Törökországban a kormányzati közlönyben pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében.