Borrell: jelentős előrelépés a Törökország és Görögország közötti konfliktus rendezését célzó tárgyalások megkezdése

Jelentős és pozitív előrelépést jelent a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult konfliktus tárgyalásos megoldásának folytatása a török és a görög fél között, azonban az emberi jogok helyzete Törökországban továbbra is aggodalomra ad okot.

Törökországban betiltották több közösségi portál reklámtevékenységét

Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség kedden.

Megkezdődött Törökországban Osman Kavala üzletember pere a 2016-os puccskísérlettel kapcsolatban

Megkezdődött pénteken egy isztambuli bíróságon a 2016-os törökországi puccskísérlettel kapcsolatban Osman Kavala közismert török üzletember és emberi jogi aktivista pere, amelyben az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével, valamint politikai és katonai kémkedéssel vádolják.

Szijjártó Péter: az Európai Unió biztonsága Törökország kezében

Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában azt követően, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott megbeszélést.

Szijjártó Péter: Magyarország támogatja az EU-török vámunió megújítását

Magyarország támogatja az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését, mert ez Magyarország nemzetgazdasági érdeke.

A EU meghosszabbította a Ciprus környéki fúrási tevékenység miatt Törökország ellen elfogadott szankciós rendszert

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította a Törökország ellen tavaly létrehozott szankciós keretrendszert.

Törökország nyomozást indított a Charlie Hebdo Erdogan-karikatúrája miatt

Az ankarai főügyészség nyomozást indított a Charlie Hebdo szatírikus francia hetilap vezetői ellen, miután a kiadvány szerdai száma karikatúrát jelentetett meg Recep Tayyip Erdogan török elnökről - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A török elnök a francia termékek bojkottjára szólította fel országa lakosságát

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően.

Szakértő: a Törökországban lévő szírek többsége nem tervezi a visszatérést Szíriába

A Törökországban lévő szírek több mint 51 százaléka nem tervezi a visszatérést Szíriába, több mint 56 százaléka pedig nem is fontolná meg, hogy másik országba menjen - közölte a Migrációkutató Intézet közvélemény-kutatása alapján a szervezet kutatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Újabb közel 200 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban újabb 192 ember ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei puccskísérletért a török hatóságok által felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózattal - jelentette az NTV török hírtelevízió.

Törökországban vádirat készült további hat szaúdi gyanúsított ellen

Az isztambuli főügyészség a korábban gyanúsított 20 mellett további hat szaúdi állampolgár ellen is vádiratot készített Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018 őszi meggyilkolásának ügyében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Erdogan: Örményországnak azonnal el kell hagynia a megszállt azeri területeket

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel Örményországot, hogy azonnal hagyja el a "megszállt azeri területeket", a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régiót, ahol vasárnap óta nehézfegyverek bevetésével folynak a harcok az azeri és az örmény erők között.