A magyar egészségipari vállalat, a Medicor 800 millió forintból épít gyárat a török főváros Sincan kerületében található ipari parkjában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ankarában.
Törökországban hétfőn meghaladta a kétmilliót azoknak a száma, akiknek az új, SARS-CoV-2 koronavírus elleni tömeges oltás keretében már beadták a vakcinát - derült ki a török egészségügyi minisztérium internetes oldalán található számlálóból.
Újabb 6,5 millió adag kínai, koronavírus elleni CoronaVac vakcina érkezett pénteken Törökországba - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Újabb 6,5 millió adag kínai, koronavírus elleni CoronaVac vakcina érkezett Törökországba - jelentette a török sajtó hétfőn.
Jelentős és pozitív előrelépést jelent a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult konfliktus tárgyalásos megoldásának folytatása a török és a görög fél között, azonban az emberi jogok helyzete Törökországban továbbra is aggodalomra ad okot.
Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség kedden.
Megkezdődött pénteken egy isztambuli bíróságon a 2016-os törökországi puccskísérlettel kapcsolatban Osman Kavala közismert török üzletember és emberi jogi aktivista pere, amelyben az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével, valamint politikai és katonai kémkedéssel vádolják.
Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában azt követően, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott megbeszélést.
Magyarország támogatja az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését, mert ez Magyarország nemzetgazdasági érdeke.
Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította a Törökország ellen tavaly létrehozott szankciós keretrendszert.
Az ankarai főügyészség nyomozást indított a Charlie Hebdo szatírikus francia hetilap vezetői ellen, miután a kiadvány szerdai száma karikatúrát jelentetett meg Recep Tayyip Erdogan török elnökről - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően.