Kurtág Mártát méltatja a The New York Times hétfői melléklete

A napokban 72 esztendős korában elhunyt Kurtág Mártát méltatta a The New York Times hétfői melléklete.

Pence és Pompeo is cáfolja, hogy ő írta a The New York Timesban megjelent cikket

Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo külügyminiszter is cáfolta csütörtökön, hogy ő írta a The New York Times című napilapban előző délután megjelent névtelen véleménycikket, amely azt állítja, hogy "ellenállók" egy csoportja tevékenykedik Donald Trump elnök kormányzatán belül.

NYT: számos amerikai nagykövetet hazahívnak Donald Trump beiktatása előtt

Számos amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatása előtt - jelentette diplomatákra hivatkozva a The New York Times.
Az AP hírügynökség, a The New York Times és a Reuters a Pulitzer-díj idei díjazottjai között

Az AP hírügynökség, a The New York Times és a Reuters a Pulitzer-díj idei díjazottjai között

Az AP hírügynökség, a The New York Times és a magyar fotósokat is foglalkoztató Reuters hírügynökség kapták meg mások mellett a legnevesebb amerikai újságírói elismerést, a Pulitzer-díjat a hétfői díj...
Egy német repülőn 57 tonna készpénzt és egy halottat találtak, avagy dúl a bevándorlás finanszírozás?

Egy német repülőn 57 tonna készpénzt és egy halottat találtak, avagy dúl a bevándorlás finanszírozás?

Zimbabwében egy CIA akciót leplezhettek le, amikor Németországból a dél-afrikai Durban felé tartva műszaki hiba miatt le kellett szállni Zimbabwében. A repülőgépből a földre szálláskor még vér is csö...
Külföldi sajtó Magyarországról - The New York Times, Globus

Külföldi sajtó Magyarországról - The New York Times, Globus

Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász The New York Times-blogján kedden megjelent vendégpublikációjában Kim Lane Scheppele, a Princetoni Egyetem jogászprofesszora azt írta, hogy "az elmúlt öt évben a Fi...
NYT: Amerikai irányítással történt az al-Kaidával szembeni túszszabadító akció Jemenben

NYT: Amerikai irányítással történt az al-Kaidával szembeni túszszabadító akció Jemenben

Kéttucatnyi amerikai kommandós és néhány amerikai kiképzésben részesült jemeni terrorelhárító vett részt abban az akcióban, amelynek eredményeképpen sikerült nyolc túszt kiszabadítaniuk kedden - írta ...
Lemond az amerikai védelmi miniszter

Lemond az amerikai védelmi miniszter

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter benyújtotta lemondását, s ezt Barack Obama elnök el is fogadta - jelentette az amerikai média kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva hétfőn. A úgy tudja, ho...
Iszlám Állam - Amerikai lapok: Obama sokat kockáztat

Iszlám Állam - Amerikai lapok: Obama sokat kockáztat

Barack Obama azzal, hogy bejelentette az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni légi hadviselés szíriai kiterjesztésére és a szíriai mérsékelt ellenzék felfegyverzése vonatkozó szándékát, kocká...
Több száz New York-i hajléktalant vendégelt meg a kínai milliárdos

Több száz New York-i hajléktalant vendégelt meg a kínai milliárdos

A Central Park egyik éttermébe hívta meg Csen Huang-piao a 250 hajléktalant, akiknek még 300 dollárt is ígért.El akarja oszlatni azt a tévhitet Csen Huang-piao, amely szerint a kínai gazdagokat csak a...
Robbanás döntött össze két épületet New Yorkban

Robbanás döntött össze két épületet New Yorkban

Legalább egy ember életét vesztette és mintegy másfél tucatnyian megsérültek, amikor szerda reggel egy nagy erejű robbanás következtében összeomlott két épület Manhattan északi részén, Harlemben. A...
Titkos adatgyűjtés - Kegyelmet sürgetett Snowden számára a The New York Times

Titkos adatgyűjtés - Kegyelmet sürgetett Snowden számára a The New York Times

Elnöki kegyelmet vagy legalább vádalkut sürgetett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező amerikai informatikus, Edward Snowden számára csütörtökön a The...