Elfogtak egy milliárdos adócsalásban közreműködő férfit

Letartóztatását indítványozta az ügyészség egy férfinak, aki a gyanú szerint csaknem egymilliárd forintos költségvetési csalást követett bűnszervezet tagjaként, majd a nyomozás során Ugandába szökött - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

NAV: gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, adócsaló bűnbandát számoltak fel

Gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, a költségvetésnek mintegy 400 milliós kárt okozó bűnbandát iktatott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kilencvenmilliós adócsalással gyanúsítanak egy tatai vállalkozót

Csalás bűntette miatt indítottak eljárást egy betonacéllal kereskedő tatai vállalkozó ellen, aki a gyanú szerint 92 millió forint forgalmi adóval károsította meg a költségvetést - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei főügyész kedden az MTI-t.

Nyolcszázmilliós adócsalással vádolt bűnszervezet tagjait tartóztatták le

A költségvetésnek 820 millió forint kárt okozó, személybiztonságra és takarításra szakosodott budapesti bűnszervezet három irányítóját tartóztatták le Pécsen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Vádat emelhetnek egy dunántúli számlagyárat üzemeltető bűnszervezet ellen

Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

NAV: kétszázmillió áfát csalt el egy zöldségekkel kereskedő bűnözői csoport

Zöldségekkel kereskedő bűnözői csoport tagjai ellen indult eljárás, akik a gyanú szerint több száz millió forint értékben árusítottak úgy petrezselymet és fokhagymát, hogy beszerzéseiket fiktív számlákkal fedezték, és kétszázmillió forint áfát csaltak el .

Bódítószereket terjesztett, de adócsalás miatt bukott le egy zalai férfi

Bódító hatású, de kábítószernek nem minősülő anyagokat terjesztett egy Zala megyei férfi, akit emiatt nem lehetett felelősségre vonni, az adóhatóság azonban a több tonnányi mennyiségű szer adómentes értékesítése után költségvetési csalás miatt eljárást indított.

Felszámoltak egy őrző-védő céghálózatot milliárdos adócsalás miatt

Országos akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy dunántúli család által irányított őrző-védő céghálózatot milliárdos adócsalás gyanúja miatt.

Százmilliós adócsalás miatt vádat emeltek egy tatai cég vezetője ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben.

Papírkereskedőket gyanúsítanak félmilliárd forintos adócsalással

A gyanú szerint színlelt számlázási láncolatokon keresztül csalt el több mint félmilliárd forint áfát egy papírkereskedelemmel foglalkozó, Budapest környéki bűnszervezet - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Adócsaló esztergomi ingatlanos ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy esztergomi vállalkozó és húsz társa ellen emelt vádat, a gyanú szerint négy év alatt háromszáz millió forint adót csaltak el - közölte a megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Luxusautókkal üzletelő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe

Lxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.