Több mint 700 ezren csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez

Több mint 700 ezren csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség elnevezésű adventi pénzadománygyűjtéséhez, az akcióban több mint 273 millió forint gyűlt össze.

ITM: tovább erősödnek a fogyasztók jogai 2022-ben is

Jövőre befellegzik a kamu akcióknak, május végétől a kereskedelmi engedmények bejelentésekor minden esetben fel kell tüntetni a korábbi árat, amely kizárólag a megelőző legalább harminc napon belüli legalacsonyabb ár lehet.

Közel tízezer gyerek iskolakezdését támogatta a Katolikus Karitász

Közel tízezer gyereket támogatott idén a Katolikus Karitász a Legyen öröm az iskolakezdés akció keretében.

Hét embert menekítettek ki Kabulból a német hadsereg első akciójával

Hét embert sikerült elszállítani repülővel Kabulból a német hadsereg (Bundeswehr) mentési műveletének első, helyi idő szerint hétfői akciójával.

Katolikus Karitász: újra elindul Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramja

Idén is elindul a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű akció, amely Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramja - közölte a Katolikus Karitász csütörtökön az MTI-vel.

Hatmilliárd forintnyi adót csalt el egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet

Hatmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait nemrég fogták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t.
Hisztérikus boltnyitások

Hisztérikus boltnyitások

Megrohamozták a magyarok az újonnan nyíló üzleteket.

Magzatvédő kampányt indít a Mi Hazánk

Országos magzatvédő kampányt indít a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Ötvenmilliós kampánnyal zárja az évet a "Vedd a hazait! Védd a hazait!" akció

Ötvenmillió forintos kampánnyal zárja az évet a "Vedd a hazait! Védd a hazait!" akció - közölte a Magyar Termék Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

Országos iskolatáska- és tanszergyűjtésbe kezdtek a máltaiak

Országos iskolatáska- és tanszergyűjtésbe kezdett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy alapítvánnyal - jelentette be a szervezet ügyvezető alelnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Felmérik az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ismét országos erdei fülesbagolytelelőhely-felmérést hirdet a lakosság számára; a péntek és vasárnap közötti akció célja az erdei fülesbagoly védelme - olvasható az egyesület hétfői közleményében.
A csillagjegyek véleménye a Black Fridayról

A csillagjegyek véleménye a Black Fridayról

Mindenkire más jellemző a nagy leárazás napján.