Alaposan megosztja a közvéleményt a Haas sikere

Alaposan megosztja a közvéleményt a Haas sikere

Van, aki az újonc istálló mellett áll, míg mások szerint rosszat tesz a Forma-1-nek az amerikai csapat.Berobbant a Forma-1-be a Haas, amellyel Romain Grosjean Ausztráliában a hatodik, Bahreinben pedig...
Véglegessé vált a 2016-os mezőny!

Véglegessé vált a 2016-os mezőny!

Végre hivatalosan is bejelentette a második pilótáját a Manor.Ahogy hetek óta sejteni lehetett, úgy végül a Manor hivatalosan is bejelentette, hogy a 2016-os szezonban az Indonéziából származó Rio Har...
Szalay Balázsék négy nagy versenyen indulnak 2016-ban

Szalay Balázsék négy nagy versenyen indulnak 2016-ban

Négy nagy nemzetközi tereprali-versenyen tervezi indulását 2016-ban Szalay Balázs és navigátora, Bunkoczi László.Németh Ottó, az Opel Dakar Team csapatfőnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy...
Meglepő bejelentést tett Susie Wolff

Meglepő bejelentést tett Susie Wolff

A Forma-1 népszerű tesztpilótája nem várt döntést hozott.A Williams istálló adta ki azt a nem várt közleményt, amelyből kiderült, hogy Susie Wolff, a Forma-1 talán legnépszerűbb tesztpilótája, és az e...
A Bajnokok Tornája korábbi bajnoka visszatér

A Bajnokok Tornája korábbi bajnoka visszatér

Újabb Forma-1-es pilóta jelezte, hogy részt vesz a megmérettetésen.Romain Grosjean, a korábbi bajnok is ott lesz a november 20-a és 21-e között megrendezésre kerülő Bajnokok Tornáján, ami idén tele le...
Kamion Eb - Kiss harmadik a szombati második futamon Mogyoródon

Kamion Eb - Kiss harmadik a szombati második futamon Mogyoródon

A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája harmadikként zárt a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen zajló versenyhétvégéjének szombati második futamán.A 30 éves szombathelyi pi...
Exhumálták a Forma-1 legendás pilótáját

Exhumálták a Forma-1 legendás pilótáját

Apasági vizsgálat miatt emelték ki a sírjából Juan Manuel Fangiót.Az 1950-es években volt aktív Forma-1-es versenyző Juan Manuel Fangio, akit azóta is az autóverseny egyik legendájaként tartanak számo...
Magyar Nagydíj - További szerződéshosszabbítás várható Ecclestone-nal

Magyar Nagydíj - További szerződéshosszabbítás várható Ecclestone-nal

Megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy a Hungaroring 2026-ig rendezhessen Forma-1-es futamot - jelentette be a 30. Magyar Nagydíj pénteki napján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.A politiku...
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat és vasárnap

Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat és vasárnap

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:július 24., péntek: ------------------- M4 10.00: Autósport, Forma-1, Magyar Nagydíj, Hungaroring, 1. szabadedzés 14.00...
Osztrák Nagydíj - Hamilton rajtol az élről

Osztrák Nagydíj - Hamilton rajtol az élről

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.A 30 éves versenyzőnek ez...
Túraautó-vb - Michelisz az élről kezdheti a második vasárnapi futamot

Túraautó-vb - Michelisz az élről kezdheti a második vasárnapi futamot

Michelisz Norbert a 10. helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi állomásának szombati időmérő edzésén, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében a második vasárnapi futamon ő ra...
Schumacher győzött!

Schumacher győzött!

A hétszeres világbajnok fia nyerte meg a hétvégi Forma-4-es versenyt.Büszke lehet a 16 éves fiára Michael Schumacher, hiszen Mick legalább olyan nagy tehetség, mint az édesapja volt. A fiatal pilóta e...