Nem Oroszországtól függ, hogy milyen messzire mehet el a diplomaták kölcsönös kiutasítása, ebben a kérdésben a Nyugatnak kell elsőként leállnia - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Nem Oroszországtól függ, hogy milyen messzire mehet el a diplomaták kölcsönös kiutasítása, ebben a kérdésben a Nyugatnak kell (elsőként) leállnia - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában.
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt történt kiutasítása ellen.
Oroszország kész lenne elfogadni Ausztria közvetítését a Nagy-Britanniával kialakult viszályában - jelezte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Moszkvában.
Határozott tiltakozását fejezi ki Oroszország amiatt, hogy egy sor EU- és NATO-tagállamból orosz diplomatákat utasítottak ki - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
A német szövetségi kormány kiutasít négy orosz diplomatát a Szkripal-ügy miatt - közölte hétfőn a német külügyminisztérium.
A lengyel kormány kompromisszumot keres az Európai Bizottsággal - jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter pénteken, úgy értékelve, hogy a lengyel bírósági törvények előző nap javasolt módosításai megfelelnek a brüsszeli testület elvárásainak.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország időt nyert, az EU-csúcson elnapolták a kötelező kvóták ügyét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett videóban.
Sok-sok év után visszatért a magyar diplomáciai jelenlét Lendvára, a szlovéniai magyarság fővárosába - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön a szlovéniai Lendván a magyar főkonzulátus új épületének megnyitásán.
Sértőnek és visszataszítónak minősítette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Boris Johnson brit külügyminiszter állásfoglalását, miszerint párhuzam vonható az Oroszországban idén nyáron megtartandó labdarúgó-világbajnokság és a náci Németországban 1936-ban megtartott olimpia között.
Egy kétoldalú csúcstalálkozó lehetőségéről is tárgyalt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
Ankara a Törökországban tartózkodó menekültek megsegítésére szánt első, hárommilliárd eurós EU-s anyagi támogatás teljesítését is felveti majd az unió vezetőinek a március 26-ra tervezett várnai találkozón.
