Nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának - állapították meg svájci szakemberek egy új tanulmányban, amely szerint hét páciensből egy ráadásul inkább a negatív mellékhatásait tapasztalja meg ezeknek a készítményeknek.
Ha az emberek egészségesebb, több gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrendre térnek át, akár 55 százalékkal is csökkenhet a "vízlábnyom" egy új tanulmány szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Az emberi egészség légszennyezéssel szembeni védelmére irányuló uniós intézkedések nem elégségesek, nem hozták meg a várt hatást - állapította meg az Európai Számvevőszék kedden nyilvánosságra hozott közleményében.
A táplálkozási szokásokról készít felmérést az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a felmérés lényege az egészségvédelem és a szemléletfejlesztés a táplálkozás és a gyógyszerfogyasztás területén.
Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést Heves megyében, az egynapos szemlét a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatja - jelentette be a megyei kormányhivatal főigazgatója kedden, a Gyöngyös-Pipishegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Állj ellen a szupermarketben kapható snackek vonzásának!
A nőknek sokkal több kulcsfontosságú tápanyagra lehet szükségük az érzelmi jólétük fenntartásához, mint a férfiaknak - derült ki a New York-i Állami Egyetem kutatóinak új tanulmányából.
Ketten belehaltak a nyugat-nílusi lázba, és 68 beteget kórházakban ápolnak Izraelben az egészségügyi minisztérium szerint - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Egyelőre nem léphet amerikai piacra a Richter méhmióma elleni készítménye.
Milyen változások várnak rád a csillagjegyed szerint?
Az iskolai végzettség szintjével összefüggésben álló csaknem 1300 génvariációt azonosított egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport az eddig készített egyik legnagyobb humán genetikai tanulmány keretében.
Szerző: Ancsy
itt:
Heti Horoszkóp
Mi várható a következő napokban?
