Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a jüanban denominált új hitelek kihelyezése Kínában decemberben, tavaly az egész évben 3,98 százalékkal bővült az állomány - derült ki a kínai jegybank csütörtökön közölt adataiból.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Elemzők által vártnál némileg nagyobb mértékben javult a decemberi gazdasági hangulat az euróövezetben.
A kiskereskedelmi forgalom novemberi élénkülése jó előjel a tavalyi negyedik negyedévi GDP-növekedést tekintve - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését kommentálva.
Pozitív korrekcióval nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
A keresetek tavalyinál valamivel enyhébb növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idei évben is, amiben a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.
Csendes nap várható a hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kereskedésében.
Csúcsot dönthet pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a várakozásoknak megfelelően döntött kedden a monetáris tanács, amely változatlanul tartotta az alapkamatot, és továbbra is laza monetáris politikára számítanak.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az elemzők által várt növekedés helyett csökkent a munkanélküliek száma novemberben Németországban, miközben stagnált a munkanélküliség.
A szeptemberi adatok az MTI által megkérdezett elemzők szerint továbbra is az infláció kettőségét támasztják alá: a bérkiáramlás miatt egyes szolgáltatások ára meredeken emelkedik, míg az importált infláció a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenésén keresztül lassítja az áremelkedés ütemét.
Az ipari termelés szeptemberi adatai kirobbanó teljesítményt mutatnak, és nyoma sincs rajtuk az euróövezeti gazdaság gyengélkedésének.
A negyedik negyedévben körülbelül 8 ezer újlakás átadása várható, ugyanis a társasházépítők a kedvezményes 5 százalékos lakásépítési áfa év végi kivezetése miatt a következő hónapokra időzítették az átadásokat.
