Áder János: a politikai manipuláció eszköze is lehet a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) lehetőségeiről és veszélyeiről beszélgetett Áder János volt államfő Rab Árpád jövőkutatóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a Youtube-on is elérhető.

Daganatos betegségek terápiájában segíthet egy új eszköz

Konzorcium keretében, közel 1,3 milliárd forintos támogatással készült el egy, a daganatos betegségek terápiájában segítséget nyújtó lézermikroszkóp prototípusa - közölte az egyik konzorciumi partnercég az MTI-vel pénteken.

A Kína területén felfedezett, legrégebbi, csontból készült eszközt találhatták meg régészek

Régészek egy csaknem 99 ezer éves, elefántcsontból készült ásót találtak egy őskőkorszaki lelőhelyen a kelet-kínai Santung tartományban - számolt be szerdán a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

OTP: az NHP Hajrá ígéretes eszköz a vállalkozásoknak

Az újrainduló növekedési hitelprogram, az NHP Hajrá volumene és a széles felhasználhatósági kör miatt ígéretes eszköz lehet a hazai vállalkozások számára.

ITM: az MTA minden szükséges forrással és eszközzel rendelkezik feladatai finanszírozásához

Minden szükséges forrás és eszköz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendelkezésére áll ahhoz, hogy biztosítsa az akadémiai kutatóhálózat működését a folyamatban lévő átvilágítás lezárásáig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

Az amerikai kisfiú szenzációs eszközt talált fel, amellyel életeket menthet meg.
Eszköz volt Magyarország ellen László Petra

Eszköz volt Magyarország ellen László Petra

A menekült gyermeket eszközként használták fel akaratán kívül rúgó László Petra és Magyarország ellen. László Petra a Heti Válasznak adott interjút a röszkei gyűjtőpontnál történtekről. „Fel k...
Innovatív konyhai eszköz gravitációval

Innovatív konyhai eszköz gravitációval

A modern konyhai eszközök nagyban segítik a főzni vágyók életét a konyhában.  Ez az innovatív főzőtál a gravitációt hívja segítségül és használni lehet akár tésztaszűrőként, akár edényként. Tálalha...
A legkreatívabb konyhai segédeszközök

A legkreatívabb konyhai segédeszközök

Az emberek általában két csoportra oszthatóak. Vannak, akik széles ívben elkerülik a konyhát, mások pedig kirobbanthatatlanok onnan. De a most következő kreatív és aranyos eszközökkel még a legelvetem...
A jóga az ördög eszköze?

A jóga az ördög eszköze?

Rejtett összekötésben áll a népszerű mozgásforma a Sátánnal. - áll egy keresztény újságban megjelent cikkben.Mindenki azonnal hagyja abba a jógázást, ha jót akar magának, hiszen az az ördög eszköze! L...
Paksi erőmű - LMP: nemzetközi szerződést sért az erőmű bővítése

Paksi erőmű - LMP: nemzetközi szerződést sért az erőmű bővítése

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint nemzetközi szerződést sért a paksi atomerőmű bővítéséről megkötött magyar-orosz megállapodás. Ezt Ikotity István, az ellenzéki párt közösségi részvételért felelős ...
A frekvenciapályázat-tervezetről egyeztetett piaci szereplőkkel az NMHH

A frekvenciapályázat-tervezetről egyeztetett piaci szereplőkkel az NMHH

A fejlesztésközpontú frekvenciapályázat tervezetéről konzultált kedden az érdeklődő piaci szereplőkkel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) - tájékoztatta az NMHH Kommunikációs igazgatósága k...