A Budai Egészségközpont 1,2 milliárd forintot fordított fejlesztésekre tavaly

A Budai Egészségközpont (BEK) Kft. 1,2 milliárd forintot fordított beruházásokra 2020-ban, megnyitották a közfinanszírozott ellátást végző gyermek gerincsebészeti központot, és 70 ágyasra bővítették magán fekvőbeteg osztályukat.

ITM: főleg vízpartokon lett jobb biciklizni 2020-ban

Az idén befejeződött kerékpáros fejlesztésekkel teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó, folytatódott a Budapest-Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése - közölte az MTI-vel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

Orbán Viktor: a Kárpátalján zajló fejlesztések tovább folytatódhatnak

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a szervezet hétvégi választási sikeréhez, kiemelve: az október 25-én megrendezett ukrajnai helyhatósági választásokon a kárpátaljai magyarság ismét megmutatta az összefogás erejét

Veszprémben 50 milliárd forintból lesznek fejlesztések és programok 2023 végéig

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is.

Schanda: Karácsonyék szerencsétlenkedése miatt százmilliókat és fejlesztéseket bukik Budapest

Karácsony Gergely főpolgármester szerencsétlenkedése miatt fejlesztésekről és jelentős támogatásokról marad le a főváros - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Fejlesztésekről döntöttek Komárom-Esztergom megyében

A Komárom-Esztergom megyei önkormányzat támogató döntésével 1,3 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg 11 településen, a forrásokból óvodákat fejlesztenek, valamint vízelvezető árkokat létesítenek - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t.

Tizennyolc Fejér megyei településen 2,75 milliárdból indulnak bölcsődei fejlesztések

Tizennyolc Fejér megyei településen 2,75 milliárd forintból indulnak bölcsődei fejlesztések a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében - közölte a Fejér Megyei Önkormányzat pénteken az MTI-vel.

Kásler Miklós: a családbarát szülészetet célzó fejlesztések csaknem fele megvalósult

A családbarát szülészet pályázati program infrastrukturális fejlesztéseinek csaknem fele már megvalósult.

Nagy István: eredményes évet zárt a magyar agrárium

Eredményes évet zárt a magyar agrárium és a fejlesztések, bővítések 2020-ban is folytatódnak - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Több száz milliárdos fejlesztések Zala megyében

Több száz milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai, közlekedési- és gazdaságfejlesztési programok Zala megyében, a településeken többek között intézmények újulnak meg, és bővítik az óvodai-bölcsődei helyeket.

ITM-államtitkár: sikeres a magyar fejlesztéspolitika

Sikeres a magyar fejlesztéspolitika, már 42 százalékos az uniós pályázati források lehívása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

NIF: 2020-tól jelentősen javulhat Kecskemét elérhetősége

Várhatóan 2020 második negyedévétől jelentősen javulhat Kecskemét elérhetősége és a város déli, ipari területén található vállalkozások kiszolgálása is az M5-ös autópályán végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-vel.