LMP: az akkumulátorüzemeknek a laza szabályokat sem kell betartaniuk

Feljelentést tesz az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke, miután a Belügyminisztériumtól sem kapott tájékoztatást két súlyos balesetről, amelyek akkumulátorfeldolgozó üzemekben történtek.

MNB: a Falcon-ügy érintettjei tegyenek feljelentést a rendőrségen

A jegybank arra kéri a Falcon-ügy befektetőit, illetve azokat, akik érdemi információval rendelkeznek a témában, hogy tegyenek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, illetve terjesszék elő polgári jogi igényüket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

Jog szerint járt el a MÚSZ eseti bizottsága

A Fővárosi Törvényszék (FT) jogerős döntése értelmében a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) által felállított eseti bizottság jog szerint járt el.

Korrupciógyanú miatt feljelentette Bukarest főpolgármesterét a román feddhetetlenségi ügynökség

Korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt bűnvádi feljelentést tett a román legfőbb ügyészségen Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere ellen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI).

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 75 ügyben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban feltárt bűncselekmények gyanúja miatt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavaly 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt és 11 esetben - tíz- és nyolcszázezer forint közötti - hálapénz átadása ügyében - írta a szervezet a honlapján csütörtökön közzétett éves statisztikájában.

Hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést a DK az uniós pénzek ügyében

A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés gyanújával büntetőfeljelentést tesz, mert "immár egyértelműen bizonyítható, hogy kizárólag Orbán Viktor kormánya miatt nem jut hozzá Magyarország az európai uniós pénzekhez" - közölte Rónai Sándor.

Egy orosz ellenzéki képviselő feljelentette Putyint a háború szó használata miatt

Egy szentpétervári ellenzéki politikus feljelentette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amiért egy csütörtöki sajtóértekezleten háborúnak nevezte az ukrajnai "különleges hadműveletet".

Feljelentést tesz az üzemanyag-piaci történések miatt a Mi Hazánk

A hazai üzemanyag-piacot érintő árdrágítás és dömpingár alkalmazása miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom - ezt Toroczkai László, a szervezet elnöke jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Budai: Szabó Tímea kampányát kábítószer értékesítéséből finanszírozhatják

Budai Gyula fideszes képviselő hétfőn kábítószer-kereskedelem és pénzmosás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

Több mint ötven embert csapott be egy Tolna megyei internetes csaló

Legalább ötvenkét embert csapott be egy 22 éves bátaszéki nő, aki az interneten adott el nem létező árukat, egymillió forint kárt okozva a sértetteknek - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A DK feljelenti a Völner-ügyben eljáró ügyészt

A Demokratikus Koalíció hivatali visszaélés miatt feljelenti a Völner Pál ügyében eljáró ügyészt és hivatali felettesét, mert még nem kezdeményezték a fideszes képviselő letartóztatását.