Országos Népművészeti Fesztivál lesz a jövő héten Felvidéken

A felvidéki Zselízen 53. alaklommal rendezik meg az Országos Népművészeti Fesztivált, amelyen idén június 12. és 16. között több száz amatőr művész mutatkozik be képviselve hagyományait.

Több mint nyolcvan programmal várja a közönséget a Margó Irodalmi Fesztivál

Több mint 80 programmal, többek közt szerzői estekkel, felolvasásokkal és koncertekkel várja a közönséget idén a Margó Irodalmi Fesztivál, amelyet június 12. és 16. között rendeznek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A Tündérfesztivállal kezdődik a Soproni Ünnepi Hetek

A gyerekeknek szóló 12. Tündérfesztivállal kezdődik június 8-án a 62. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programsorozat, az Erzsébet kerti rendezvény idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról és a Kockásfülű nyúl rajzfilmfigura 45. születésnapjáról is megemlékezik.

Júniusban rendezik a Duna Karnevált

A Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes mellett kilenc ország mintegy kétszáz művészének fellépésével június 8. és 16. között rendezik meg a 24. Duna Karnevált Budapesten.

Három nagy nemzetközi társulat is fellép a Budapesti Nyári Fesztiválon

Három nagy nemzetközi társulat is fellép a június 1-jén kezdődő Budapesti Nyári Fesztiválon - mondta Bán Teodóra, a rendezvényt szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorában.

Múzeumok Majálisa a megújult Múzeumkertben

Első alkalommal tartják a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megújult kertjében a Múzeumok Majálisát, melynek keretében több mint száz múzeum és kiállítóhely programjai, koncertek és kézművesvásár várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap.

Hollywood visszatér a fesztiválra

Az amerikai filmipar tavalyi távolmaradása után a hollywoodi stúdiók és sztárok idén ismét jelentős számban érkeznek a francia Riviérára, ahol kedd este kezdődik a 72. cannes-i fesztivál.

Esélyegyenlőségi művészeti gála lesz az Aranytíz Kultúrházban

Esélyegyenlőségi művészeti gálát rendez május 19-én a fővárosi Aranytíz Kultúrházban a Mozdulj! Közhasznú Egyesület.

Belgiumban közönségdíjat nyert az X - A rendszerből törölve című film

Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című alkotása lett a közönség kedvence Belgiumban a vasárnap véget ért bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján.

Június 2-án indul a szezon a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban

Június 2-án indul a szezon a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, ahol 51 előadás tartanak a nyáron.

Negyedszázada indult a nagykanizsai város napja rendezvénysorozat

Sorrendben a 25. városnapi rendezvénysorozatot tartják ezen a hétvégén Nagykanizsán, ahol a három nap alatt egyebek közt filmmaraton, több koncert és utcai táncfesztivál várja a látogatókat.

Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden

Öt hét alatt nyolcvan helyszínen csaknem háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.